Állami költségvetés - 1899
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
48 ségleteinek részbeni fedezésére előirányzott összegek ez utóbbi intézet teljes benépesítése után elégteleneknek bizonyultak. Ide járul továbbá azon körülmény is, hogy az orsz. letartóztatási intézetekben a két év előtti létszámmal szemben az utolsó időben körülbelől 500 főnyi emelkedés mutatkozik s végre számításba veendő azon körülmény is, hogy az élelmi czikkek drágulása folytán az intézeti élelmezés költségei is tetemesen emelkednek. A fentebbiek szerint tehát: a személyi járandóságoknál .... 13.644 frt, a dologiaknál pedig 31.832 „ vagyis összesen 45.476 frtot tesz ki ezen czimnél a rendes kiadások többlete. Rendes bevételek, VIII. fejezet, 7. czim. Az 1898. évre megállapittatott . . . 193.367 frt, az 1899. évre előirányoztatik . . . 196.367 „ vagyis több 3.000 frttal. Ezen többlet három uj tétel felvételéből ered. A két első 1.000—1.000 frtos tétel mint az előző czimeknél ugy itt is „számadási per és egyéb téritményekből, illetve ingó tárgyak eladásából" irányoztatik elő; a harmadik 1.000 frtos tétel pedig azon összeget képezi, mely a mária-nostrai apáczarendtől fog bevétetni mint az ottani orvosi állás államosítása alkalmából önként felajánlott összeg. Büntetéspénzek országos alapja. Rendes kiadások, XXII. fejezet, 9. czim. Az 1898. évre megállapittatott . . 481.426 frt, az 1899. évre előirányoztatik . . 491.426 „ tehát több 10.000 frttal. A letartóztatási intézeti építkezések rovatának 3-ik alrovatán a folyó évre előirányzott 20.000 frt a Nyíregyháza város által