Állami költségvetés - 1899

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

32 beruházási összhitel keretén belül a más oldalról esetleg elérendő megtakarítások terhére intézkedni fogok. A szóban levő hitel terhére irányoztam elö a jövő évben befe­jezést nyerendő uj törvénykezési és járásbirósági épületek belső felszerelési és bebutorozási költségeit is, minthogy a hasonló kiadások eddigelé is ezen hitelből fedeztettek. A szükségletet részletezve állítottam be a költségvetésbe s az egyes összegek megállapításánál az eddigi tapasztalatok szolgáltak irányadóul. Ugyanez áll az építkezésekkel kapcsolatban felmerülő müépitészi, ellenőrzési és felülvizsgálati költségekre is. Az összszükségiet ugyan a részletezés szerint 358.786 frtot tenne, az elérendő megtakarítások reményében azonban és mint elől megemlítettem, a pénzügyi érdekeket is figyelembe véve, a hitel összegét ezúttal is csak 300.000 frtban állapítottam meg. Végül a beruházások alatt irányoztam elő az ismeretes és három millió forintban megállapított építési kölcsönnek azon részét, a mely az annak terhére foganatosítandó nagy törvénykezési építkezések költségeinek fedezésére a jövő évben előreláthatólag igénybe fog vétetni. E czimén az előirányzat 692.000 frtot tesz ki, megjegyzem azonban e helyen is, hogy ezen összeg a költségvetés mérlegét nem érinti, mivel az kölcsön jellegénél fogva az átmeneti bevételeknél is szerepelvén, ott fedezetet talál. Az előirányzott összegeket illetőleg a következőket jegyzem meg: 1. Az aradi törvénykezési épület s fogház építési munkáinak kiadása czéljábdól a versenytárgyalás megtartatván, az összesen 428.856 frt 01 krban előirányzott munkák 365.1 10 frt 52 krért adattak vállalatba és pedig egynek kivételével az ottani helybeli vállalkozóknak. Ezen összegből 65.5%, vagyis kerek számban' 239.000 frt esik a törvénykezési épületre. Az építkezés megkezde­tett s az épület a folyó évben tető alá hozatván, a jövő év őszén használatba lesz vehető. 2. A beszterczebányai törvénykezési épület a fogházzal s rab­műhelylyel együtt a folyó évben készül. A megejtendő felülvizsgálat alapján a vállalkozó czég részére megállapítandó végkereseti összeg fedezésére fog az előirányzott 12.000 frt fog szolgálni.

Next

/
Thumbnails
Contents