Állami költségvetés - 1899

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

28 Rendkivüli (átmeneti) kiadások, X. fejezet, 4, czim. Az 1898. évre megállapittatott — frt, az 1899. évre előirányoztatik .... 70.000 „ tehát több 70.000 frttal. Az erdélyi részek s a volt partium rendezetlen birtokviszonyai­nak javítása érdekében már évekkel ezelőtt egy állami előlegalap létesíttetett, a melynek czélja az, hogy abból a birtokrendezési munkálatok költségeire 4%-os kamatozás mellett a költségek viselé­sére kötelezetteknek megfelelő előleg nyújtatván, a munkálatok oly helyeken is foganatosíthatók legyenek, ahol ezek különben az érde­keltek lényeges kárával a szükséges fedezet hiánya miatt eszközöl­hetők nem lennének. Ezen birtokrendezési alap czéljaira 1891. és 1892. évre 50.000—50.000 frt szavaztatott meg, az 1893. s következő évekre azonban már mi sein irányoztatott elő, mivel a rendelkezésre állt 100.000 frt nagy része akkor még igénybe nem vétetett. Ennek daczára azonban az 1893. évi költségvetési indokolásban már jeleztetett, hogy a mennyiben az állami előlegek nagyobb mérv­ben vétetnének igénybe, a következő évek költségvetésében gondos­kodni keilend az alap növeléséről. Ennek szüksége most állott be, mivel az alap legnagyobb része már igénybe vétetett és még mindig süriin adatnak be előleg engedélyezése iránti kérvények, ugy hogy az említett alap gyarapítása nélkül azok nem lennének teljesíthetők s igy a munkálatok fennakadást szenvednének. Ámbár a pénzügyminister úrral 1891. évben létrejött megálla­podáshoz képest az előlegalap még 100.000 frttal, 200.000 frtra lenne felemelhető, ezúttal e czélra csak 30.000 frtot irányoztam elő azon reményben, hogy ezen hitel, valamint az eddigi előlegek s kamatainak visszatérítéséül befolyó összegek az 1899. évi szükséglet legnagyobb részét fedezendik. A 2-ik rovat alatt vagyis a felszerelésekre és bebútorozásra felvett 40.000 frtot a bűnvádi perrendtartás és az esküdtbirósá­gokról szóló törvények életbeléptetésére való tekintettel irányoztám elő, mivel már a jövő év folyamán kell gondoskodnom, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents