Állami költségvetés - 1899

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

11 folyamatban levő és a még jelenleg hatályban levő bűnvádi eljárás alá tartozó bűnügyek az uj perrend előtt befejeztessenek. Ennek megtörténte pedig csak abban az esetben várható, ha a mostani, a túlterheltséggel határos helyzetben levő birói személyzet megfelelő kiegészítést nyer. De az emiitett uj törvény életbelépte előtt szükséges előmunkálatok is mellőzhetetlenné teszik, hogy a birói szervezet kerete e törvény életbelépte előtt meg legyen alkotva, oly módon, hogy az uj eljárási szabályok alkalmazását a bíróságok meg­felelő számú és kellőleg előkészült személyzettel kezdhessék meg. De ezenkívül számításba kellett vennem az évről-évre emelkedő ügyforgalmat is, a melyet az örökösödési eljárás és a sommás pol­gári eljárás nagyobb jogbiztonságot nyújtó előnyeinek kihasználására, a telekkönyvi betétszerkesztési munkálatok kiterjesztésének szüksége, a telekkönyvek helyesbítése iránti törvényeink előnyeinek igény­bevétele és kiterjedése, valamint a közgazdasági élet fokozatos fej­lődése is indokol- és a mely ügyforgami emelkedés nem csak a birói, hanem a segéd, a kezelő, a telekkönyvvezetői és a birói határoza­tok kézbesítését teljesítő szolgaszemélyzet létszámának emelését teszi szükségessé. A létszám emelésénél felvettem tehát 55 bíró, 40 aljegyző, 15 telekkönyvvezető, 15 segédtelekkönyvvezető, 50 irnok és 50 hivatalszolgai állást. Az 1898. évi költségvetéssel szemben tett változások a követ­kezők : I. Személyi járandóságok. 1. Itélőbirák tized-, tizenötöd-, huszad- és huszonötöd éves» joótléka. Az első folyamodásu bíróságoknál alkalmazva levő itélőbirák tized-, tizenötöd-, huszad- és huszonötöd éves fizetésemelkedése fejében 39.175 frttal kevesebbet vettem fel az 1898-ik évre meg­állapított hasonló összeg ellenében. E csökkenés részben a halálozások és nyugdíjazások folytán történő személy változásokon kívül abban találja indokolását, hogy a fizetésemelkedéshez való jogosultság, előléptetés esetén, a törvény értelmében megszűnik. 2*

Next

/
Thumbnails
Contents