Állami költségvetés - 1899

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

6 A vármegyei közigazgatás ellátása alá kerülő ügyek rohamos szaporodásával nem áll arányban a tisztviselő, segéd- és kezelőszemélyzet mai létszáma; minélfogva a közigazgatás zavartalan menetének biztosítása czéljából múlhatatlanul kell gon­doskodni arról, hogy ott, a hol a vármegyei törvényhatóságok ezt önerejükből tenni nem képesek, az elkerülhetlenül szükséges uj állások állami javadalmazás utján rendszeresíthessenek. A közigazgatás czéljaira szolgáló vármegyei épületek kijavítása, kibővítése, illetőleg újból építése szükségessé vált némely oly vármegyében, a melyeknek nyo­masztó gazdasági viszonyai e czélra pótadó kivetését nem engedik incg, egyéb fedezeti alappal pedig nem rendelkeznek; a közigazgatás fontos érdekének sérelme nélkül tehát nem mellőzhető, hogy ezen vármegyék legszükségesebb építkezési kiadásaik fedezésére állami segélyben részesittessenek. Végül a tapasztalat igazolja, hogy a vármegyék házipénztári számadásai során, daczára minden elővigyázat és takarékosságnak, oly hiányok merülnek fel, melyeknek fedezetéről, — miután azokat a vármegyék saját hatáskörükben a legjobb akarat mellett sem képesek kiegyenlíteni, államsegély — utján kell gondoskodni. Főispánok és a budapesti főpolgármester, valamint a főispáni titkárok fizetései és lakpénzei. Rendes kiadtások. XVII. fejezet, 4. czim. 1899. évre előirányoztatik 377.419 frt, .1898. évre megszavazott hitel 370.741 „ a több szökséglet 6.678 frt, melyből: 1. Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal felruházott város részére rend­szeresített főispáni állás javadalmazására 4.000 frt fizetés, 600 frt lakpénz, összesen 4.600 frt, illetőleg 5% vagyis 230 frt intercalare levonásával 4.370 frt, 2. Két uj főispáni titkári állás szervezésére (1, 1100 frt fizetés, 245 frt lakpénz, 1, 800 frt fizetés, 210 frt lakpénz) 2.355 frt, illetőleg 2% vagyis 47 frt intercalare leszámításával 2.308 „ esik, összesen tehát mint fent 6.678 frt. Szeged és Hódmezővásárhelynek eddig egy főispánja volt, de mivel ezen alföldi két nagy város nagyon fontos főispáni teendőit — különösen az utóbbi helyen nagy szerepet játszó szocziális viszonyok következtében — egy egyén nem képes megfelelően elvégezni, Hódmezővásárhely részére külön főispáni állást kellett szervezni. A közigazgatás jelenlegi kiterjedése s ebből kifolyólag a főispánok sokoldalú és nagymérvű teendői szükségessé teszik, hogy minden főispán el legyen látva a megfelelő segéderővel. Tekintettel azonban az államkincstárt terhelő igen sokféle

Next

/
Thumbnails
Contents