Állami költségvetés - 1899

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

A belügyi tárcza 1899. évi költségvetése a folyó 1898. évi költségvetés keretében állíttatott össze, mert a pénzügyi helyzetre való tekintettel nagyobb költségekkel járó szervezésektől ez idö szerint eltekinteni kellett, — mindazonáltal a közigazgatási és anyakönyvi kiadások lényeges felemelésétől elzárkózni nem lehe­tett, mert a vármegyei közigazgatás folytonos fejlődése és a teendők nagymérvű szaporodása a szervezeti kiadások megfelelő emelését mellőzhetlenné teszi; az anyakönyvi kiadásokra 1898. évre előirányzott hitel pedig az állami anyakönyv­vezetés életbe léptetése óta szerzett tapasztalatok szerint elégtelennek bizonyult. Az 1898. évi XXI. t.-cz. alapján létesítendő országos betegápolási alap szintén a belügyi tárcza 1899. évi költségvetésében jut először kifejezésre. A betegápolási törvényjavaslat indokolása szerint, a betegápolási alap egy­előre 27i%-os pótadóval terveztetett ugyan, de a törvényjavaslat tárgyalása alkal­mával azon oly módosítások történtek, hogy azoknak pénzügyi következményei az eredetileg tervezett 272%-os pótadónak 3%-ra való felemelését tették szükségessé. Az egyenes állami adók 3°/«-ának megfelelően az országos betegápolási alap bevételeire és kiadásaira a pénzügyminister úrral egyetértöleg 2,162.800 frtot irányoztam elő s ezúttal felhatalmazást kérek arra, hogy ezen 3°/o-os pótadó az 1898. évi XXI. t.-cz. 2. §-a alapján 1899. évi január 1-től kezdődő hatálylyal az országos betegápolási alap javára beszedessék. A belügyi tárcza 1898. évi költségvetése az I. alatti összehasonlító kimu­tatás szerint a következő eredményeket tünteti fel: a) A rendes, átmeneti és beruházási kiadásokra, valamint a nyugdijakra 1899. évre előirányoztatik 20,729.784 frt, 1898. évre ugyanezen fejezetek alatt megszavaztatott . . . 18,104.079 „ az 1899. évre előirányzott összeg tehát több 2,625,705 írttal, b) 1899. évre bevételként előirányoztatik 3,641.888 frt, 1898. évre megállapíthatott 1,487.855 „ a bevétel tehát több 2,154.033 frttal, mely összeget a kiadási többletből levonva, a belügyi tárcza többszükséglete 471.672 frtot tesz. Az egyes czimek és rovatoknál mutatkozó eltérések indokai a következők: í*

Next

/
Thumbnails
Contents