Állami költségvetés - 1899

Vallás és közoktatásügyi minsterium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

24 emelése. Ezen összeg azonban ellensúlyozva van a bevételek között a könyvtárt megillető beiratási dijaknak ugyanolyan összeggel történt felemelése által. Az útiköltségek és más esetleges kiadásoknak 100 frttal maga­sabb összegben előirányozása a számadási eredmények alapján szüksé­gesnek mutatkozik. A bevételeknél mutatkozó 1.700 frtnyi többlet a hallgatók szaporodása folytán könyvtári dij czimén befolyó összeg emelkedé­sének felel meg. Ó-gyallai csillagda. Rendes kiadás: 12. czim. 1899. évre előirányoztatik 6.775 frt. Magyarországon a budapesti egyetemi csillagdának az absolut korszakban a szent Gellért hegyről történt eltávolitása óta állami csillagda nincsen. Ezen körülmény a csillagászatnak hazánkban tudományos műve­lésére és oktatására kétségtelenül bénitólag hatott, Állami csillagda felállításának szüksége már hosszú idő óta foglalkoztatja a tudományos szakköröket és az egyetemi hatóságokat, megfontolás és megvitatás tárgyát képezte az hivatalbeli elődeim idejében is, azonban a nézetek eltérősége, a pénzügyi és helyi nehéz­ségek folytán az ügy a megvalósulás állapotába sohasem lépett, A mult év folyamán dr. Konkoly Thege Miklós országgyűlési képviselő az országos meteorologiai és földmágnességi központi inté­zet igazgatója azon ajánlatot tette, hogy ó-gyallai magán csillagdá­jának leltárszerint 59.854 frtnyi értékű berendezését az állam tulaj­donába bocsátja, a csillagdának állami csillagdául leendő használha­tását 100 esztendőre telekkönyvileg biztosítja, ha a magyar állam a csillagda működéséhez szükséges személyi és dologi kiadásokat viselni hajlandó. Feltételül csak azt kötötte ki, hogy a főfelügyeleti teendőket — minden díjazás nélkül -- élete fogytáig ő végezhesse. Miután a szóban forgó ajánlat elfogadásával Magyarország az államkincstár jelentékeny megterhelése nélkül — az összes költségek

Next

/
Thumbnails
Contents