Állami költségvetés - 1899

Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI M. KIR. MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXX. TÖRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL

A m. kir. államvasutak hálózatán czélba vett nagy beruházásokra vonatkozó 1897. évi XXX. t.-cz. 3. §-ában foglalt azon határozatra való tekintettel, mely szerint a fenti törvény alapján az előző évben foganatositott munkákról és beszer­zésekről a mindenkori költségvetés benyújtása alkalmával jelentés teendő, van szerencsém következőket előadni: Utalva az 1898. évi költségvetés indokolásában foglalt azon kijelentésemre, hogy az 1897. évben végzett munkákról az 1898. évi költségvetés benyújtása alkalmával azért nem tehettem jelentést, mert azok legnagyobb része csak 1897. évben, — tényleg annak második felében — volt megkezdhető, — ez alkalommal a törvény rendelkezésének megfelelőleg ugy az 1897. évben, valamint az 1898. évben foganatositott, illetve elrendelt munkák bejelentésére fogok kiterjeszkedni, a czim és tételek azon sorrendjének betartásával, mely a törvény indokolásában foglaltatik. I. czim. Műhelyek és vontatási telepek létesítése és berendezése. E czimen engedélyeztetett: 1897-be n 3,930.000 frt, 1898-ba n • . . . 2,460.000 „ együtt 6,390.000 frt. Ebből esik: 1. Műhelyek építésére és kiegészítésére: 1897-be n 3,420.000 frt, 1898-ba n 2,000.000 „ együtt 5,420.000 frt, mely összeg keretében következő munkák, illetve beszerzések lettek elrendelve. a) 1897. évben: A debreczeni uj műhely, — melynek épitésére előzőleg az 1895. évi XV. t.-cz. alapján 550.000 frt és az 1896. évi I. t.-cz. alapján 450.000 frt fordíttatott — építésének befejezése és gépészeti berendezése .... 1,200.000 frt — kr, a szolnoki műhelynél esztergaműhely, gép- és kazán­házzal, anyagszertár stb. épitési munkái 201.219 „ 92 „ Átvitel 1,401.219 frt 92 kr

Next

/
Thumbnails
Contents