Állami költségvetés - 1899
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI M. KIR. MINISTERIUM 1899. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS JELENTÉS AZ 1897. ÉVI XXX. TÖRVÉNYCZIKK ALAPJÁN ESZKÖZÖLT BERUHÁZÁSOKRÓL
r. államvasutak hálózatán czélba vett nagy beruházásokra vonatkozó t.-cz. 3. §-ában foglalt azon határozatra való tekintettel, mely ijrvény alapján az előző évben foganatosított munkákról és beszerlenkori költségvetés benyújtása alkalmával jelentés teendő, van 'kezőket előadni: z 1898. évi költségvetés indokolásában foglalt azon kijelentésemre, évben végzett munkákról az 1898. évi költségvetés benyújtása nem tehettem jelentést, mert azok legnagyobb része csak 1897. :g annak második felében — volt megkezdhető, — ez alkalommal lkezésének megfelelőleg ugy az 1897. évben, valamint az 1898. ott, illetve elrendelt munkák bejelentésére fogok kiterjeszkedni, a azon sorrendjének betartásával, mely a törvény indokolásában im. Műhelyek és vontatási telepek létesítése és berendezése. i engedélyeztetett: ben 3,930.000 frt, ban • . . . 2,460.000 „ együtt 6,390.000 frt. k: 1. Műhelyek épitésére és kiegészítésére: jen 3,420.000 frt, jan 2,000.000 „ együtt 5,420.000 frt, tében következő munkák, illetve beszerzések lettek elrendelve. a) 1897. évben: zeni uj műhely, — melynek épitésére előzőleg az 1895. évi XV. ).000 frt és az 1896. évi I. t.-cz. alapján 450.000 frt fordittatott — ;ése és gépészeti berendezése .... 1,200.000 frt — kr, i műhelynél esztergaműhely, gép- és kazántár stb. épitési munkái 201.219 „ 92 „ Átvitel 1,401.219 frt 92 kr