Állami költségvetés - 1898
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MAGY. KIR. MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
54 Ezentúl ugyanis különös gondot kívánván a baromfitenyésztésre fordítani elkerülhetlenül szükséges, hogy ezen tenyésztési ágazat ügyeinek ellátására egy külön szakközeg álljon rendelkezésemre. Köztudomásu, hogy baromfitenyésztésünk révén az utolsó években 20—25 millió forint értékű tiszta kivitelről számolt el évente áruforgalmi statisztikánk. Hogy ezen kivitelünk növeltessék és hogy baromfi- és tojásárunknak az eddig elfoglalt külföldi piaczokat, szemben a keleti szomszéd-tartományok mindinkább növekedő versenyével, megtarthassuk, feltétlenül szükséges, hogy a kivitelre szánt árut minőségében javitsuk. Azonban nem a hazai fajta baromfinak a tenyésztésből való kizárását, vagy más fajtákkal való felcserélését tervezem, mert különleges éghajlati és gazdasági viszonyaink közt a hazai fajta baromfi pótolhatatlan. Baromfitenyésztésünk emelésénél csak arról lehet szó, hogy egyrészt vérfrissítés által, nevezetesen az erre alkalmasnak bizonyult egy-két idegen fajtából való kakasoknak egyszeri alkalmazásával a hazai baromfitenyészanyag testben növeltessék; másrészt, hogy a tenyésztés és az árunak piaczra való előkészitése terén a szakértelem fejlesztessék. Ezen czélból szükséges, hogy a jelzett idegen fajtából az állami telepeken, esetleg magántenyészetekben is minél több kakas neveltessék, melyekkel egyes községek vagy községcsoportok összes kakas-állománya felcseréltetnék. Szükséges továbbá, hogy a szakismeret terjesztésére megfelelő intézmény álljon rendelkezésre, melynek első feladata volna, megbizható kezelő munkásokat kiképezni. Ily intézménynek tervezem a Gödöllőn felállitandó baromfitenyésztési telepet. Ezen telep részben már épülőfélben van, főépületének költségeiről pedig jelen előirányzatban a „beruházások" alatt történt gondoskodás. Az öt uj állattenyésztési kerületi felügyelői állás rendszeresítését, melyek javadalmazása a költségelőirányzat szóban forgó