Állami költségvetés - 1898
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
147 A nyugdijalaphoz és a betegsegélyző pénztárhoz való hozzájárulás, a kocsitengely kilométerek arányában lett a fővonalak és a helyi érdekű vasutak között •megosztva. ; Az egyéb személyi járandóságok megosztásától eltekinthetni vélek, tekintettel arra, hogy efcek között közös költség aránylag kevés van. » i - - Dologi kiadások. i \ dologi kiadások között csupán a 11. rovat „Egyéb kiadások" alatt foglaltatnak oly közös kiadások, melyek megosztás tárgyát képezhetik. Ezen kiadásoknak túlnyomó része kizárólag az államvasút érdekében történik, ilyenek: budai körvasút törlesztési részlete, hajózási szubvenczió, iskolák épitése, szegedi tápintézeti kölcsön törlesztése stb. Csekélynek mondható tehát az a közös kiadás, a mely elosztandó lesz, de erre sem lehet valamely állandó arányszámot megállapitani és pedig azon okból nem, mert itt számoltatnak el mindazon nem üzleti kiadások, melyek az államvasutaknál évről-évre felmerülnek és oly különböző természetűek, hogy némelyek csak egy évben fordulnak elő. Ez okból ezen rovat kiadásai közül évenként kiválasztandók azon közös költségek, melyek természetüknél fogva elosztás tárgyát képezhetik. Az igy megállapitott összeg azután a kocsitengely kilométer arányában lett a fővonalak és a h. é. vasutak között megosztva. Rendkivüli kiadások. Rovat 12. a) Biztositási dijak. A h. é. vasutakat terhelő biztositási dijakat a valóságnak megfelelően meg lehet állapitani és pedig: a) épületek s azok tartozékai a bevallott értékek szerint; b) leltári felszerelés; a h. é. vasút által felszerelési költségek czimén befizetett összegek arányában; c) forgalmi eszközöknél, ah. é. vasút által forgalmi eszközök hozzájárulása czimén befizetett összegek arányában. Rovat 13. Szállítmány biztosítás, tűz, elveszés, hiány és sérülés ellen. Ezen kiadások a vasutakon elszállított podgyász-, gyors-, teheráru szállítmányok után elért bruttó bevételek arányában osztandók meg. 28*