Állami költségvetés - 1898

Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

42 Ennélfogva azon reményben, hogy a törvényhozás a megfelelő fedezetet rendelkezésemre bocsátandja, elhatároztam a nevezett intézetből az épitő-ipari szakosztály és téli épitő-ipari tanfolyam kihasitását és ezek számára ugyanoly fokozatú önálló intézet szervezését, miáltal egyrészt az emiitett tarthatatlan helyzetnek részben véget fogok vethetni, másrészt pedig mód leend nyújtva a legfontosabb és hatásában legmesszebb menő iparágnak — az építő­iparnak — önálló kifejlődésre. Az emiitett uj intézet felállítása által maga a budapesti állami ipariskola is sokkal kedvezőbb helyzetbe fog jutni, mert egyrészt tűrhetetlenek ott már a viszo­nyok helyiség tekintetében és így addig, míg a mult évi költségvetésem jelentésében emiitett és valóban nélkülözhetetlenül szükséges épület-kibővités eszközölhető leend, e tekintetben kedvezőbb lesz a helyzet, másrészt az iskola nem lesz akadá­lyozva gépészeti szakosztályának kibővítésében, a mely évek óta szintén felette szűknek bizonyult, ugy hogy évek óta szintén 50—60%-át utasítja vissza a jelentkezőknek; megoldható lesz talán továbbá az oly égető szükséget képező elektro-technikai szakosztály szervezése és rendezhetők lesznek az annyira szükséges szaktanfolyamok a székesfővárosban lévő ezernyi gép- és fém- vasipari gyári m unkások számára, kiknek ez idő szerint egyáltalában nincs alkalmuk a továbbképzésre; végül megkezdhetem majd nagyobb arányokban a tanár- és művezető-képzést, melynél ezen intézetnek szintén fontos szerep fog jutni. Az 1898. költségvetési évet terhelő második uj alkotás a budapesti órás és mechanikai ipari szakiskola teljesen újjászervezése, műhelyekkel való felszerelése, és általában rendes szakiskolává való átalakítása, melynek szükséges voltát már ismételten kimutattam. Az a fokozatos fejlődés, mely ennél az intézetnél mutatkozik, jellemzi álta­lában egész iparoktatásunkat, mely nem hirtelen, nagy kereteivel kiván hatni, hanem önmagából kifejlődve, lépésről-lépésre akar haladni, minden egyes szervében a fel­tétlen komolysággal és realitással, mely a biztos fejlődésnek, szilárd helyzetnek és alapvető munkának nélkülözhetetlen feltétele. Az irányt, melyben ipari szakoktatásunk halad, volt alkalmam már az előző költségvetésekben jelezni, úgyszintén a megoldásra váró feladatokat. A tanár- és művezetőképzés, teljesen gyakorlati alapon szervezve, melyre az iskolák szaporodásával még nagyobb suly helyezendő a tankönyvek és megfelelő mintalapok kiadása, folyamatban van, az egyes iparoktatási fokozatok közötti kap­csolat és az annyira fontos szakfelügyelet kérdése tárgyalás alatt állanak. Az iparoktatást illető általános jellegű kérdések mellett, melyeket tárczám 1897. évi költségvetésének indokolásában részletesen jeleztem, foglalkoznom kell

Next

/
Thumbnails
Contents