Állami költségvetés - 1898
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1898. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
42 Á^hozat széki fogházakhoz felvéve. Tényleg azonban csak 6 ily állás van ezen fogházaknál szervezve s a fenmaradó 3 állás javadalma a budapesti gyűjtőfogháznál berendezett „orsz. megfigyelő és elmegyógyitó intézet "-nél alkalmazott s a budapesti lőportárdülői fogháztól 1896. évben oda áthelyezett főápolóknak adatik ki. Ezen három állásnak összesen 1.815 frt személyi illetményeit ennélfogva ezen czimnél törölnöm kellett. Ugyancsak törölnöm kellett 2 budapesti fogház őrmesternek egyenként 37 frt 50 kros és 10 budapesti fogházőrnek egyenként 60 frtos működési pótlékát, összesen 675 frtot, mert ennyi régi fogházőrmester, illetve fogházör elhalálozás, nyugdíjazás vagy egyéb ok miatt a létszámból kiesett. Ezen tételeknél a kevesblet ki tesz . Az 1895. évi költségvetést megállapító törvénynyel a fogházőrmesterek a szolgák létszámából az altisztek közé soroztatván, ugyanazon törvény értelmében ezek fele része még azon évben altiszti illetményekben részesittetett, a másik fele részének az altisztek közé való felvétele pedig három egymásutáni évre osztatott fel. Ezen megkezdett rendezésnek befej ezéseül a még szolgai létszámban szereplő 2 3 fogházőrmester részére 100—100 frt fizetéstöbbletet, illetve az altiszti illetményt vettem fel, a mi összesen kitesz . Átvitel több kevesebb frt frt 7.810 2.448 2.490 2.300 10.110 4.938