Állami költségvetés - 1898

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

57 elméleti és gyakorlati oktatásra 120 frttal, tanszerekre 100 frttal és vegyesekre 33 frttal többet irányoztam elő. Azoknak a bejáró szegénysorsu növendékeknek segélyezésére pedig, kik távolabb város­részekből gyalog kellő időre az iskolába el nem juthatnának, összesen 200 frt segélyezési összeget vettem fel. Az előirányzatnak e téte­lekből származó összes emelkedése 2.233 frtot tesz; viszont azonban az internátus megszüntetése az élelmezési költségek megtakarítását és olcsóbb helyiségek bérlését tette lehetővé s az e két czimen megtakarított 1.920 frt levonásával a kiadási többlet csupán 313 frtot tesz. De az iskola mérlege javult még azzal is, hogy a székes-főváros évi hozzájárulását 4.000 frtról 5.200 frtra emelte s ez 1.200 frt bevételi többletnek számbavételével az iskola elő­irányzata 887 frttal kedvezőbb, mint a mult évben. Vakok orsz. tanintézete Budapesten. Kiadás, 40. czim. 1897. évre megállapittatott .... 51.316 frt, 1898. évre előirányoztatik . . . . 53.196 „ tehát több 1.880 frttal. Bevétel, 24. czim. 1897. évre megállapittatott . . . . 20.800 frt, 1898. évre előirányoztatik . . . . 19.750 „ tehát kevesebb 1.050 frttal. Az emberbaráti tanintézetben alkalmazott tanárok és tanítók személyes járandóságait az 1893. évi IV. t.-cz. értelmében már a mult évben egységes alapon rendezvén, annak megfelelően még a jelen előirányzat keretében is némi változtatás szüksége merült fel. Nevezetesen: a zenekari tanítónak fizetését az eddigi 800 frt és 120 frt drágasági pótlék helyett 1.000 frttal rendszeresítettem. A kenyérkereseti képzés szempontjából fontos hangolás tanításának díjazását 250 frttal emeltem; évötödös pótlékok czimén 150 frt vált esedékessé; s minthogy különös súlyt fektetek arra, hogy az inté­zetben a világtalanok ipari foglalkozásban nyerjenek teljes kiképzést, VI. ' 8

Next

/
Thumbnails
Contents