Állami költségvetés - 1898

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

14 az a 2-dik számú szülészeti és nőgyógyászati kórodán már évek óta meg van — okvetetlenül szükség lesz. A két gépészi állás rendszeresítését a két uj épület fűtési, szellőztetési és villamvilágitási berendezésének, nemkülönben a villa­mos felhuzóknak kezelése kívánja meg, mert az ilyen szerkezetű berendezések kezelésére hatóságilag képesített gépészek alkalmazása kívántatik meg. Az egyetemi könyvtárnál az első őri állásnak a VIII-ik fizetési osztályból a VII. fizetési osztály legalsó fokozatába való besorolását szolgálati érdekek teszik szükségessé, mert kívánatos, hogy az első ör, ki a VI. fizetési osztályba sorolt igazgatónak helyettese és távollétében az intézet felelős vezetője, ne legyen szintén a neki alárendelt 2-ik őr és első tiszttel együtt a VIII. fizetési osztályban. Ezen intézkedéssel különben a szolgálat érdekében csakis azon állapot állíttatik vissza, a mely az egyetemi könyvtárnál 1888-ig fennállott, és csak azáltal szűnt meg, hogy a jelzett évben az egyetemi könyvtári első őr a nemzeti muzeumban felállított hírlap­könyvtárhoz igazgatóőrré neveztetvén ki, illetményei is oda áttétettek. A napidijaknál mutatkozó 1.225 frt a két uj szülészeti és nőgyógyászati kóroda ápoló személyzetének szaporítása által okoztatik. Miután a jutalmakra és segélyekre előirányzott 800 frt tapasz­talás szerint elégtelennek bizonyult, tekintettel az egyetem személy­zetének nagy számára annak 400 frttal felemelése terveztetik. A dologi kiadásoknál mutatkozó 33.400 frtnyi többlet­ből 13.400 frt az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire, 20.000 frt pedig a házi szükségletekre esik. A feltüntetett összes több kiadás — eltekintve az aesthetikai gyűjtemény átalányának felemelésére előirányzott 400 írttól — a kórodai szükségleteknek a szaporodó beteglétszámnak megfelelő emelkedése által okoztatik. A bevételeknél mutatkozó 11.774 frtnyi kevesblet az egyetemi alap birtokai és a Kossuth Lajos utczai bérház jövedel­meinek csökkenése által okoztatik.

Next

/
Thumbnails
Contents