Állami költségvetés - 1898

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MAGY. KIR. MINISTERIUM 1898. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

172 magánvállalkozásra bizni, azt az összeegyeztető rendszert honosí­tottam meg, hogy termeltetni fogok államilag, de tért engedek a közreműködésre a társadalomnak s a magánvállalkozásnak is. Szükségesnek tartom ezt az összeegyeztető rendszert követni egyrészt azért, hogy az állam mint nagytermelő ne létesitsen e téren monopoliumot, a mely talán teljesen elte­relné a magánvállalkozást ettől a termeléstől s a közönség érdeklődését csökkentené s másrészt azért, hogy viszont az állami termeléssel oly elemnek is juttassak szerepet a műve­letbe!), a mely alkalmas arra, hogy egészséges versenyt hozzon létre, s minden irányban, de különösen a termeivény minősége tekintetében szabályozólag hasson a termelésre és forgalomra. De szükséges az államilag való termelés azért is, mert csak ugy vagyok képes figyelemreméltó esetekben a kis szőlős­gazdáknak előnyöket biztosítani, esetleg azoknak, a kik erre valóban reá szorultak szőlővesszőket és szőlőoltványokat ingyen kiszolgáltatni, ha megfelelő állami készletekkel rendelkezem. Ez elvi állásponthoz képest annak kijelentése mellett, hogy állami telepeket is fogok felállítani amerikai fajtájú szőlővesszők termelésére és szőlőoltványok készítésére, a törvény végrehaj­tása iránt tett intézkedéseim nyomán kibocsátott s fentebb említett hirdetésben felhívást tettem közzé azzal a felszólítás­sal, hogy az érdekkörök megfelelő társulás mellett s egyes magánvállalkozók működjenek közre az amerikai szőlővesszők termelésében s szőlőoltványok készítésében s ezért nekik — bizonyos meghatározott feltételek mellett — állami támogatást helyeztem kilátásba. A közreműködésre felhívott érdekkörökül a községeket, hegyközségeket, egyesületeket és szövetkezeteket jelöltem meg s ezeket a közhasznú tevékenység mezejére utal­tam akként, hogy szőlővesszőknek és szőlőoltványoknak köz­vetlen érdekeltjeik czéljaira nyereségi szándék nélkül való elő­állítását írtam azoknak elő. Magánvállalkozóknak azokat deklaráltam, a kik szőlővessző­ket és szőlőoltványokat eladás czéljából kereskedelmi üzemben nyilt piaez számára termelnek.

Next

/
Thumbnails
Contents