Állami költségvetés - 1897
Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1897. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
105 előléptetés utján óhajtok javítani, mely eljárás mellett egyúttal módomban fog állani a kiváló tehetséget és szorgalmat különösen is méltányolhatni. A mi pedig a m. kir államvasutak igazgatási szervezetét illeti, azon a mint ezt a mult évi jelentésemben is jeleztem, egyelőre elvi jelentőséggel biró változtatásokat tenni nem óhajtok. Az üzlet nagysága, továbbá eddig szerzett tapasztalatok szükségessé tették azonban, hogy az igazgatási szervezetben az 1896. év folyamán kisebb változtatásokat tegyek. Ezen változtatások és azok indokai a következők: Az általános igazgatási főosztály pályafentartási szakosztályát, a melynek teendői műszaki természetükre való tekintetből inkább az épitési főosztály keretébe illenek, ezen főosztályhoz óhajtom csatolni és azt annyival inkább czélszerünek tartom, mert ezen szak- és főosztálynak ügykörei különben is igen gyakran érintkeznek. Az által, hogy ezen osztályok teendői együttesen kezeltetnek, fel lehet tenni, hogy nem csak munkamegtakarítás fog eléretni, de a műszaki erők is jobban fognak kihasználtatni. A vezértitkárság eddigi titkári ügyosztályát két ügyosztályra, a tulaj donképeni titkárságra és a létszámvezetés és jegy kezelési osztályra osztottam szét. Ezen kétféle teendők mind eddig is két csoportban kezeltettek s az uj ügyosztálynak felállitása tehát csakis az eddigi állapotnak rendszeresítését jelenti s többköltséget nem okozott. Hasonló indokból a pénzügyi főosztály főkönyvvezetői ügyosztályának teendői köréből a különféle jótékonysági alapok kezelését és számfejtését, mely teendők az ügyosztály kebelében eddig is már külön csoportot képeztek, kihasítottam s mint küiön ügyosztályt szerveztem. Ezen ügyosztály teendői a nyugdíjintézeti tagok és a nyugdíjas alkalmazottak felszaporodása folytán annyira növekedtek, hogy azok az ügyosztályfőnök által, kinek könyvviteli és ellenőrzési teendői is nagy mértékben szaporodtak, nem voltak kellően áttekinthetők s vezethetők. Hasonló viszonyok állottak fenn a nevezett főosztály számfejtési ügyosztályában is, a hol különösen az épitési és beruházási ügyek számvitelével járó teendőknek nagymérvű növekedésénél fogva ezen ügyeket a nevezett ügyosztályból kihasítani és azok ellátására egy uj ügyosztályt kellett szervezni. A pénzügyi főosztály bevételi ellenőrzési szakosztályában a külföldi áruforgalom és az összes bevételek egybefoglalása egy ügyosztálynak teendőit képezvén, ezen teendők a forgalom emelkedése, illetve több uj külföldi forgalomnak életbeléptetése és a h. é. vasutak számának folytonos növekedése folytán annyira megszaporodtak, miszerint czélszerünek mutatkozott ezen már terjedelménél fogva egy főnök ív. " 14