Állami költségvetés - 1897
Honvédelmi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR HONVÉDELMI MINISTERIUM L897. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
11 Részletes indokolása az elől feltüntetett eltéréseknek. szám Tárgy Az 1896. évre törvényhozásilag engedélyezett költségvetési javadalmazással szemben Tárgy több kevesebb ptl frt kr frt kr 1. czim. Központi igazgatás. 1 Az 1893. évi IV. t.-cz. 19. §-ának részbeni végrehajtása gyanánt a X. fizetési osztály utolsó fizetési fokozatában levő 3 segédfogalmazói állás közül két állás a magasabb két fizetési fokozatba soroztatott, minélfogva, — a 2%-nyi. intercaláris megtakarítás levonása után — a többlet .... 294 2 A koronaörségnek 1896. évben bekövetkezett (a 66-ik folyószám alatt megokolt) újjászervezése óta, a közkoronaörök is altiszti rendfokozatban vannak, minélfogva a honvédelmi ministeriumnál és a honvéd főparancsnokságnál a regi szervezet mellett küldönczszolgálatra használt koronaörségi legénység pótlására 9 hivatalszolgát és 8 segédszolgát kellett alkalmazni, tehát a 2°/o" nJÍ intercalaris megtakarítás leszámítása után a többlet: 9 szolga után 4.527 frt, 8 segédszolga után 2.920 » 7.447 3 A honvéd főparancsnokságnál (4. czim) és a »Csendörségi költségeknél« (7. czim) egy-egy szolga után előirányozva volt összegek az elszámolás egyszerüsbitése czéljából ide áthozattak, mert a jelzett hivataloknál nem mindig ugyanazon szolgák vannak alkalmazva, hanem a szolgálati viszonyokhoz képest más-más egyének rendeltetnek ki a segédhivatalok főigazgatóságának felügyelete alatt álló szolgaszemélyzetből, tehát ezen czimnél a többlet de ezt a 36. és 98-ik folyó számok alatt kimutatott költségapadás teljesen ellensúlyozza. 1.040 4 Jutalmak és segélyekre az eddigi 4.000 frt helyett 4.600 frt vétetett fel, tehát több mert az eddigi 4.000 frt a méltányos segélyezésekre alig volt elégséges, jövőre pedig a tisztviselői, de különösen a szolgai állások szaporítása következtében ezen aránylag csekély összeg még kevésbé volna elegendő. 600 5 Az 1889. évi XXIII-ik t.-cz. alapján a ministeri palota építésére a jövedéki bírságalapból vett 175.000 frtnyi kölcsöntőke törlesztési részlete, a kamatlábnak 4 1/ 2 0/ 0" r a történt leszállítása következtében 10.044 forintról 9.491 frt 42 krra csökkent, tehát a megtakarítás 552 58 Átvitel 9.381 552 58 VIII.