Állami költségvetés - 1897
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR, IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1897. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
költségkevesebblet a már több izben emiitett 3 fogházőrmester és 40 fogliázőr 35 — 35 frt nihailletményének megszüntetéséből áll elő. 5. rovat. Jutalmak és segélyek. Ezen rovat alatt az 1896. évre felvett 4.000 frt helyett 3.800 frtot irányoztam elő, vagyis . . . .200 írttal kevesebbet. Ezen leszállítás annak következménye, hogy a fogházőrségi személyzet a gyűjtőfogház felállítása folytán 43 fővel apad, a mi a jutalnii és segélyösszegnek aránylagos csökkenését vonja maga után. II. Dologi kiadások. 6. rovat. Házbérek. A lőportárdülői fogháznak megszüntetése folytán annak helyiségei is feleslegessé válván, ezeknek . . . 12.300 frtot tevő évi bére a költségvetési előirányzatból kihagyandó volt. 7. rovat. Épületek fentartása. Ezen rovat az 1896. évre előirányzott összeggel szemben 10.000 írttal apasztatott. Ezen leszállítás részben az utóbbi évek alatt szerzett tapasztalatok alapján következett be, a mennyiben 40.000 frt költség a jelzett czélra elégségesnek bizonyult, részben annak következménye, hogy az utolsó időben számos uj épület emeltetvén, ezeknek fentartása kevesebb költséget igényel mint a régiekké. 9. rovat. Bűnügyi költségek. A lőportárdülői fogház megszüntetésének az ezen rovat alatt felvett költségeknek aránylagos apasztását is maga után kellene vonnia. A bünügyi költségeknél azonban évek óta igen tettemes tulkiadás merül fel, igy az 1895. évben 47.408 frt 66 kr. Ha már most ezen, minden évben megujuló jelenséggel szemben, az ezen rovat alatt felvett költség apasztatnék, minden bizonnyal megújulna az eddig évenként visszatérő tulkiadás, míg viszont az 5*