Állami költségvetés - 1897

Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MAGY. KIR. MINISTERIUM 1897. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

117 Végül a fentebbi munkálatoknak házi kezelésben, illetőleg vállalatba való adásánál, vagy egyébként elérendő megtakarításokból első sorban 10.000 frtot kivánok fordítani a Közép-Duna meder felvételeire, hogy a tanulmányok ez irányban is hasznos szolgálatot tehessenek a további tervezéseknek; ugyancsak 10.000 frtot kivánok felhasználni a dunai térkép előállításának megkezdésére, mely a tiszai térkép mintájára a dunai vidék vizimunkálatait és ármentesi­tési állapotát lesz hivatva híven feltüntetni; továbbá 25—30.000 frtot a sátoralj a-újhelyi folyammérnöki hivatal részére beszerzendő sekély járatú gőzhajó építésére kivánok fordítani, a jelentékenyebb folyammérnöki hivatalokat ugyanis fokozatosan kisebb gőzösökkel felszerelni szándékozom, melyeken egyrészt vonalaikat beutazhatják, másrészt azokat a meder-tisztításhoz és a házi kezelésben végzendő munkálatokhoz szükséges anyagok szállításához is felhasználhatják. Ugyancsak a megtakarításokból óhajtanám a Grohovó község­ben előforduló hegy-csuszamlások megszüntetése czéljából a Recina pataknál tervezett szabályozási munkálatokra szükséges 30.000 frtnyi kiadást is fedezni, miután a közvetlenül érdekeltek anyagi helyze­tüknél fogva ezen munkálatok költségeinek viselésére nem képesek, a szabályozás pedig esetleges szerencsétlenségek elkerülése végett is igen sürgős és szükséges. A netalán ezen felül eső megtakarítást részint a már fennálló művek fentartására, részint a mennyiben e czélra sem vétetnék teljesen igénybe, az egységes szabályozások keretébe beillő uj mun­kálatok létesítésére fogom fordítani. Egyúttal az 1895:XLVIII. t.-czikk 5 szakaszának végrendel­kezéséhez képest az 1896. évben foganatosított munkálatokról és azok költségeiről jelentésemet a következőkben van szerencsém elő­terjeszteni. Az 1896. évi költségvetés tárgyalásánál kijelentettem már, miszerint kiváló súlyt helyezek arra, hogy a szabályozási munkálatok lehetőleg házi kezelésben hajtassanak végre, azoknak vállalatba adásánál pedig a nyilvános versenytárgyalás ne mellőztessék el.

Next

/
Thumbnails
Contents