Állami költségvetés - 1896

Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1896. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

46 zatába sorozott igazgatóknak számát az 1896. év végével az alábbiak szerint egy gyei szaporittatni szándékozom. Áttérve ezek után az ezen czimnél mutatkozó eltérések indo­kolására, tisztelettel előterjesztem, hogy a tiszti íizetések és lak­pénzek rovata alatt mutatkozó 2.351 frt többletből 2.051 frt esik a Budapesten felállítandó gyűjtő-fogház tisztviselői személyzete illet­ményeinek fedezésére. A székes-főváros rohamos emelkedésének egyik természetszerű következménye, hogy a lakosság számával egyszersmind a selejtesebb elem is szaporodik, ami a bűnesetek s ehhez képest az elitéltetések­nek számát is öregbiti. A Budapesten székelő kir. büntetőbíróságok közül kizárólag a budapesti kir. törvényszék rendelkezik a kor igényeinek megfelelő fogházzal, a törvénykezési palotában levő letartóztatási helyiségek azonban korántsem elégségesek a letartóztatottak befogadására s ez idő szerint csakis a vizsgálati foglyok egy része nver ott elhelyezést. Egy nagy terjedelmű fogháznak a székes-főváros központjában való elhelyezése számos okból czélszerűnek különben sem mutat­kozván, a törvénykezési palotának fogházhelyiségei mostani számuk­ban azon tudattal állapíttattak meg, hogy kisegítő fogházhelyiségekre még feltétlenül szükség van. Egy uj nagyobb terjedelmű s a tényleges szükségletnek meg­felelő letartóztatási intézetnek a főváros külterületén vagy annak közvetlen közelében való létesítését azonban éveken át a pénzügyi helyzet lehetővé nem tevén: a budapesti kir. törvényszék által elitéltek egy része a lőportárdülői utón 12.300 frt évi bér mellett bérelt helyiségekben talált elhelyezést. Az eként létesített állapot azonban, mely kezdettől fogva csak az ideiglenesség jellegét viselte magán, hosszabb időn át fentartható nem lévén, másrészt azonban egy ily nagyobb szabásu alkotás létesítéséhez okvetlen megkívántató előtanulmányok, munkálatok és tárgyalások is csak az 1894. évben fejeztetvén be, végre azon kedvező helyzetbe jutottam, hogy a büntetéspénzek országos alapjából, s igy az ország közvetlen meg­terheltetése nélkül egy nagyobb szabású s a kor igényeinek teljesen megfelelő letartóztatási intézetnek felépítését, a székes-főváros közön-

Next

/
Thumbnails
Contents