Állami költségvetés - 1896
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
53 A több kiadásból 5.853 frt személyi járandóságokra esik. A trencséni állami felsőbb leányiskolának elsőrendű- iskolává történt kifejlesztése folytán a VI. osztály megnyitása czéljából egy uj tanerő szükséges; ezen, valamint a fiumei állami felsőbb leányiskolánál szintén szükséges egy tanári állás részére 1.200 frtnyi fizetéssel és lakbérrel 3.120 frt, továbbá a lakpénzek kiegyenlítésére a tényleges állapothoz képest 315 frt irányoztatik elő. Évötödös pótlékokra esik 600 frttal több. A zene és énektanitók díjazására a tényleges szükséglethez képest 800 frt, egyéb tiszteletdijak és helyettesítési dijak fejében pedig 1.100 frtnyi többletet kellett előirányoznom. Ezen 5.935 frtból leszámítandó az állások időleges üresedésben hagyása miatt származó 2°/ 0 maradvány, azaz 82 frt, marad 5.853 frt. A dologi kiadásoknál az 1895. évre megszavazott összeggel szemben 15.810 frt több kiadás mutatkozik. E többletből a felsőbb leányiskolákkal kapcsolatos internátusok köztartási költségeire 4.500 frt, házbérekre 470 frt, elméleti s gyakorlati oktatás szükségleteire 3.000 frt, irodai szükségletek és értesítők költségeire 400 frt, bútorzat jókarban tartására és pótlására 400 frt, fűtésre és világításra 4.000 frt, épületek fentartására és tisztogatásra 1.500 frt és cselédek béreire 1.540 frt esik, a mint azt az előző évek számadási eredményei igazolják. A bevételeknél a végösszeg változást nem szenvedett, hanem csakis az egyes tételeknél észlelhető némi változás, a mennyiben a beiratási és tanpénzeknél mutatkozó 4.000 frt s a vegyes bevételeknél mutatkozó 1.000 frt emelkedés, továbbá az internátusok jövedelmi rovatán mutatkozó 5.000 frt csökkenés a számadásilag megállapított eredményből származik. Vizsgálati bizottmányok. Kiadás, 17. czim. 1895. évre megszavaztatott .... 15.000 frt, 1896. évre előirányoztatik . . . .15.900 „ tehát több 900 frttal.