Állami költségvetés - 1896
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
50 Ezen ezim alatt az 1895. évi költségvetésben csak egy rovat szerepelt, a melyen 4.000 frt volt megállapítva, most 11.900 frtot irányoztam elő s a czimet a következő 4 rovatra osztottam: 1. A budapesti VII. ker. állami főgymnásium mellett szervezett horvát internatusnak fentartási költsége 7.100 frt. Ezen tétel az eddigi költségvetésekben az ösztöndijak és egyéb tanulmányi czélok czimei alatt szerepelt és az 1895. évi költségvetésben összesen 6.100 frtra rugó tételt képezett. Oka ennek abban volt, hogy régebben a magyarországi középiskolákba járó horvátországi illetőségű tanulók ezen tétel terhére ösztöndíjban részesültek s csak egy-két év előtt történt, hogy hivatali elődöm gróf Csákv Albin az ösztöndijaknak készpénzben való kiszolgáltatását beszüntette s e helyett az ösztöndíjban részesített tanulók részére internátust létesített s az ösztöndijakat természetben vaió ellátásban adta ki. A változásnak megfelelőleg helyesebb tehát, ha a szóban levő czélra szolgáló összeg most már nem az ösztöndijak, hanem az internátusok czime alatt szerepel. A mult évben a szóban levő összegnek a tanulók ellátására szolgáló része akkép használtatott fel, hogy azon két tanulón kívül, a kik még a régi alapon készpénzben kapták ösztöndijukat, teljesen ingyenes ellátást 8, félingyenes ellátást pedig 12 tanuló élvezett. A hátralevő összeg pedig az internatusi felügyelő, a correpetitor s az intézeti orvos tiszteletdíj ára s az ellátástadó szállásbéri segélyezésére fordíttatott. Tekintettel azon népszerűségre, melyben ezen intézmény a folyamodók nagy számából kitetszőleg Horvátországban részesül, az internátust nagyobb mérvben kívánom berendezni, akként, hogy abba több, az egész 300 frtnyi ellátásdijat fizető növendék legyen fölvehető, mi a helyiségek és correpetitorok szaporítását s a felügyelő nagyobb tiszteletdiját vonja maga után. Meg kell jegyeznem, hogy az ingyenes és félingyenes növendékek számaránya a fölvett összeg keretén belől változhatik is a folyamodók vagyoni viszonyai szerint.