Állami költségvetés - 1896
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
32 növekedésével. Bizonyság erre az, hogy iskoláink majdnem mind rendkívül zsúfoltak. Ha a tanulóság J/ 4 részének emelkedését intézetek és tanárok számában számítjuk ki, csak akkor látjuk az óriási szükségletet. Most V 4-del több középiskolára volna szükségünk, mint előbb. A mennyire örvendetes a tanuló ifjúságnak ily nagy növekedése, ép oly hiba volna nem intézkedni arról, hogy e növekedés megtalálja helyét és eszközeit közoktatásunkban. De nemcsak extensive kell gondoskodnunk a hiány pótlásánál, az idő haladása a belső perfectió emelkedését is megköveteli, minek száz és száz tényezője, száz és száz szükséglete van. De még egy történeti megvilágítást is tehetek : Ismeretes szintén, hogy Mária Terézia nagy királynénk óta, kinek áldásos gondoskodását külsőleg ma is látjuk közoktatásunk régibb épületeiben, az ujabb időkig egyáltalában, de különösen középiskoláinknál alig történt valami. Egy század mulasztását csak nagy erőfeszítéssel lehet pótolni s ki kell jelentenem, hogy áldozataink mostani emelésevei sem ütünk mindent helyre, csak egy jelentékenyebb lépést teszünk, melyet még több nagyobbmérvü gondoskodásnak kell majd követni. Most áttérek a kiadási többlet részletezésére : A kiadási többletből 81.887 frt a személyi járandóságokra, 10.765 frt pedig a dologi szükségletekre esik. E többletet főleg a tanulmányi alapból fentartott budapesti I. kerületi kir. gymnásiumnak, a nagykikindai alapítványi gymnásiumnak, a jászberéi^i és szentesi városi gymnásiumnak általam tervbe vett államosítása, a budapesti VIII. kerületi állami gymnásium nagyobbmérvü fejlesztése, a bártfai, makói és szegzárdi állami gymnásiumok felállítása okozza. Szükségesnek mutatkozik tehát, hogy a szóban forgó tanintézetek fontosságát megvilágítsam. A budapesti I. kerületi kir. gymnásium államosítása. Az államkormány kezelése alatt álló orsz. tanulmányi alap legfőbb hivatása abban áll, hogy annak jövedelmeiből gymnásiumok tartassanak fenn, mindezen úgynevezett királyi gymnásiumok — a melyekben az államkormány ép oly terjedelemben és ép oly módozatok szerint rendelkezik, mint az állampénztár terhére fentartott