Állami költségvetés - 1896

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

23 Ez, valamint a budapesti főkertész is, tévedésből kimaradt a szóban forgó törvény mellékletét képező felsorolásból; minthogy azonban a törvény határozmányai alól nem vétetett ki, okvetlenül be volt utólagosan illesztendő a törvény megfelelő fizetési osztályába. Tekintettel eddigi fizetésére (900 frt) és már igen hosszú szolgálatára, őt a X. fizetési osztály 1-ső fokozatába 1.000 frt fizetéssel kellett besoroznom. Két új szolgai állás rendszeresítése, illetőleg az ezzel járó fokozatos előlépés 790 frt kiadást okoz. Az egyik szolgára a jogi karon van szükség, mert az uj helyiségek elfoglalása folytán egy szolga a tisztogatási és egyéb szolgai teendőket nem képes végezni; különben is a jogikar legnépesebb s igy ott már a szigorlatok és vizsgálatok körüli szolgálat is szükségessé teszi egy segédszolgának alkalmazását. A másik szolgára a vegytani intézetben van szükség. Az intézet ugyanis központi fűtéssel lévén berendezve s a mellett egyéb gépekkel felszerelve: a kazánok fűtésére egy állandóan alkal­mazott s képesített fűtő szolgát kell alkalmazni. A ruhapénzeknél mutatkozó 120 frt többletből 60 frt a két uj szolga részére irányoztatik elő, 60 frt pedig abban találja magya­rázatát, hogy a laboránsok is részesitendők lévén ruhapénzben, a két laborans számára is föl kellett vennem a tényleges állapotnak megfelelőleg a 30—30 frt ruhapénzt a költségvetésbe. A dologi kiadásoknál mutatkozó 3.650 frtnyi többletből 350 frt az utazási költségekre, 300 frt az irodai szükségletekre, 2.000 frt az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire és 1.000 frt a házi szükségletekre esik. Az utazási és irodai költségeket az utóbbi évek zárszámadási eredményeinek alapján fel kellett emelni, miután a költségvetésileg e czélra előirényzott javadalmak elégteleneknek bizonyultak. A közoktatás egyik vagy másik kérdésében Budapesten tartatni •szokott szaktanácskozmányokhoz a kolozsvári egyetemi tanárok is gyakrabban meghivatnak; az ezáltal okozott kiadások fedezésére az eddig fölvett 250 frt egyáltalában elégtelen volt. Az egyetemi tanács és karok egyre fokozódó ügymenete az irodai és hivatali kiadások emelését is halaszthatatlanná tette.

Next

/
Thumbnails
Contents