Állami költségvetés - 1896
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
18 a közönség sok helyütt a kontárkodó fogművesekre szorul : ennélfogva okvetlen szükséges, hogy legalább a budapesti egyetemen meg legyen adva az alkalom minden orvosnövendéknek arra, hogy a gyakorlati fogászat elemeit elsajátíthassa, a fogászatban magát kiképezni óhajtó fiatal orvosnak pedig, hogy magát fogorvos speciálistává kiképezhesse. Szándékom ennélfogva a hivatali elődöm által különben is már elfogadott tantervet teljesen végrehajtani és a tanítással egy második tanerőt is megbízni, sőt mint a már működő tanárt, szintén 1.000 frt évi tiszteletdíjban részesíteni. A rendőri bonczolások, a belügyminister úrral történt megegyezés szerint, a törvényszéki orvostani intézetben történnek, hogy a tanítás czéljaira is szolgáljanak. A rendőri bonczolások azonban a főváros lakosságának szaporodásával olyan rohamosan emelkednek, hogy már az ezret is meghaladják évenkint. Ily tetemes munka végzését a tanszemélyzettől díjtalanul kívánni nem lehet, miért is a belügyminister úrral történt megegyezés szerint a tanár évi 1.200, az első tanársegéd évi 300 frt jutalomdíjban fog részesittetni, oly módon, hogy ezen összeg fele az oktatásügyi, másik fele pedig a belügyministeri tárczát, illetőleg az államrendőrség javadalmát fogja terhelni. Ezen megállapodás folytán tehát szükséges volt a tárczám terhére eső 750 frtot 1896. évi költségvetésemben a tiszteletdíjak között előirányozni. A demonstrátorok — a gyakorlati oktatásban résztvevő jelesebb hallgatók — intézménye, mely eredetileg csupán a boncztani gyakorlatok körül volt meghonosítva, oly czélszerünek bizonyult, hogy annak más tanszékeknél, a hol szintén gyakorlati a tanítás, életbeléptetése kívánatos. E czélra 250 frtot irányoztam elő, mely összeg öt, egyenkint 50 frtos demonstratori jutalomdíjnak felel meg. A szolgálati személyzet alrovatán 85 frt többköltséget okoz a 2-ik belkórodán alkalmazott irgalmas nővérek számának egy gyei való szaporítása, miután a betegek növekedő száma mellett az éjjeli virrasztást és a betegek ápolását az eddig ott működött tíz nővér nem győzi. A napidíjaknál mutatkozó 250 frt emelkedés pedig a tényleges állapotnak megfelelő helyesbítés.