Állami költségvetés - 1896

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1896. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

15 A bölcsészeti karon egy új rendes tanári javadalmazás előirány­zásával az egyetemi tanács és a bölcsészeti kar már több izben megújított régi kívánságát, illetőleg az 1883. évi XXX. t.-cz. rendel­kezését kívánom teljesíteni. Ezen törvény 61. szakasza értelmében minden középiskolai tanárjelölt, ki a tanári vizsgálatra jelentkezik, köteles igazolni, hogy az egyetemen — szaktárgyai mellett — a magyar nemzet művelődéstörténetét is hallgatta. Ezen fontosságában elsőrendű szakmának a budapesti egyetemen nincs még tanszéke s eddig időről-időre az egyetem egyik történelmi tanára adta elő ; de ez a kisegítő mód nem bizonyult czélszerűnek s a tanszék rendszeresítése tovább már nem halasztható, az elő­adások folytonossága csak ez úton biztositható. A bölcsészeti karon szervezendő két új rendkívüli tanszék költsé­geinek előirányozásával két jeles magántanárnak az egyetem javaslata alapján, ny. rk. tanárrá való kineveztetése és ez állal az egyetemi tanítással szorosabb kapcsolatba hozása czéloztatik. Minthogy részemről a közoktatásügyi kormányzat egyik legfonto­sabb feladatának tekintem a tanári succrescentia biztosítását s e végből sziikségesrfek látom, hogy a tanári pályára termett, szak­tudományukban kitűnt fiatalabb erők a tanári pályán megtartassanak : ennélfogva két rk. tanári javadalom előirányozásával gondoskodni kívántam az egyetem kérésének teljesítéséről. Ugyancsak a tanári succrescentia biztosítására és az orvosi kiképzésre oly annyira fontos gyakorlati oktatásnak minél tökéletesebb s minél behatóbb berendezése teszi kívánatossá az orvosi karon egyelőre két adjunctusi állás rendszeresítését is. A tanári succrescentiát különösen biztositanom kellett az orvosi karnál, a melynél a legkedvezőtlenebb helyzetet találtam. Mig a többi karok tehetségesebb hallgatóinak, ha az egyetemi tanári pályára készülnek, ezen életczéljuk elérését megkönnyíti azon körülmény, hogy a tanári, illetőleg tudományos pályán való haladásra más tan­intézeteknél is nyílik alkalmuk ; sőt ezen minőségükben magukat az egyetemi tanári pályára jól képezhetik : addig a fiatal orvosoknak, ha elméleti tanszakokból kívánják magukat kiképezni, erre a két egyetemen kivül terük nincs. Szükséges tehát gondoskodni arról,

Next

/
Thumbnails
Contents