Állami költségvetés - 1894
Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
225 jelenlegi nagy forgalomnak már meg nem felelő rendező vágánycsoport kellően ki bővíttessék és az ezzel kapcsolatos munkák előállíttassanak, a mely czélra az 1S94. évi költségvetésbe 200.000 frtot állítottam be. Ezen állomásnak czélbavett kibővítése a mozdonyteleppel együtt 600.0O0 frttal van megállapítva. Az eredeti tervezetben ezen állomás teljes kibővítési munkái, miként ez az 1892. és 1893. évi költségvetési jelentésekben előadatott, 820.000 frttal irányoztattak elő, mert a tervezett fűtőházban a salgótarjáni szénforgalomhoz szükséges mozdonyok elhelyezése is kilátásba vétetett. Minthogy azonban az i) alatt előadott okoknál fogva szükséges, hogy Salgótarjánhoz közelebb is legyen fűtőház, és erre legalkalmasabb Hatvan állomás, ennélfogva a Rákoson tervezett telep és rendezőnek Hatvan állomással leendő megosztását vettem czélba, miből kifolyólag a Rákos állomásra nézve eredetileg kilátásba vett munkákat megfelelöleg reducáltam, ellenben a hatvani állomáson építendő fűtőházat és rendező vágányokat külön (az alábbi i) tétel alatt vettem fel. e) Szolnok állomás kibővítésére IV. részlet 150.000 frt. Ezen állomás kibővítésének és átalakításának sürgőssége már az 1891. évi költségvetési jelentésben indokoltatott. A kilátásba vett létesítmények költségei 600.000 frttal vannak számítva. Eddig felhasználtatott: 1891. évben 150.000 frt, 1892. , 100.000 „ 1893. „ . 50.000 „ összesen 300.000 frt, mely összegből a rendező pályaudvarnak legnagyobb része kiépült. A még hátralevő munkáknak sürgősségük sorrendjében való folytatólagos előállítására az 1894. évre 150.000 frtot vettem fel. f) Miskolcz állomás és rendező pályaudvar kibővítésein. részlet 200.000 frt. Ezen építés szüksége már az 1892. évi költségvetési jelentésben indokoltatott. A forgalomnak azóta bekövetkezett ujabb emelkedése folytán a Miskolcz állomásra érkező s ott rendezendő kocsik mennyisége annyira felszaporodott, hogy különösen nagyobb forgalom idejében ott folytonos kocsitorlódásokkal kell küzdeni. Ezen torlódások és az azokból származó forgalmi zavarok és késedelmek elhárítása czéljából szükséges volt a rendező pályaudvarnak a lehető legrövidebb idő alatt leendő kiépítését elrendelni, azonban ugy, hogy a vállalatra bocsátandó munkarész után járó kereset 3 évre meg29