Állami költségvetés - 1894

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

6 tessenek; ezeken felül a közszükségnek megfelelő ujabb építkezéseket, beszer­zéseket és kiadásokat is irányoztam elő. Igy a szabad tengeri hajózás segélyezésére az 1893. évi XXII. t.-cz. alapján fölvettem 60.000 frtot; biztositottam állami segélytyel Fiúméban egy Docknak s egy hajógyárnak létesítését, melyben a Fiinnéba járatos nagyobb ten­geri hajók is javíthatók, illetve uj tengeri hajók építhetők lesznek. Az ezen vállalatok számára kilátásba helyezett állami segély fedezetet talál az eddigi hitelekben. A magyar-horvát tengerpart kisebb kikötőinek fejlesztéséről, mely a közelebbi években mintegy 100.000 frtot igényel, szintén gondoskodom. Az esztergom-nánai hidra, melynek építése most már legközelebb megkezdhető lesz, 150.000 forintot irányoztam elő. Gondoskodni kívánok arról is, hogy a nagy magyar Alföld végre-valahára minden időben járható közutakkal is elláttassék. E végből tervbe vettem egy a Duna-Tisza-Kőrös közét az Alföld alsó részén átszelő mintegy 260 kilométer hosszú müutnak létesítését; mely közúti hálózat, a vasutakat keresztezve, azokat és a nagy alföldi városokat és közsé­geket egymással összekötné, és nagy költségei daczára, azon módon, a mint javaslom, az államnak nagy megterhelése nélkül rövid idő alatt az érdekelt törvényhatóságok és községek nagy közgazdasági előnyére és hasznára létesít­hető lesz. A távírda- és távbeszélő-hálózat 1894-ben is nagyobb arányokban lesz fejleszthető. Számos városnak távbeszélővel való ellátását s a fő- és szék­várossal való közvetlen összekapcsolását tervezem. E mellett a távírda-veze­tékek s a távirdahivatalok is szaporittatni fognak. A folyó-hajózás czéljaira 300.000 frtot irányoztam elő. Vasutaink és tengeri hajózásunk mellett kiváló figyelemben részesítem a folyókon való hajózás ügyét is. Vasúthálózatunknak szép fejlődése nem ment fel minket azon kötelesség alól, hogy azt az olcsó közlekedési eszközt, melyet hajózható folyóink s általában vizeink nyújtanak, a magyar közgazdaság érdekében jobban kihasználjuk; sőt minél jobban fejlődik vasuti hálózatunk, annál inkább kell gondoskodnunk arról, hogy vizeink is forgalompolitikai tekin­tetben értékesíttessenek, a hajózási akadályok eltávolíttassanak, megfelelő csatornarendszerrel közlekedési hálózatunk kiegészíttessék s oly hajózás álljon rendelkezésünkre, mely az ország közgazdasági szükségleteit kielégíteni alkal­mas is, hajlandó is. Részemről komolyan kézbe vettem a hajózás kérdésének a magyar forgalmi politika érdekeinek megfelelő megoldását, s azért irány­zók elő e czimen az eddiginél jóval magasabb összeget; ha a helyes s az ország érdekeinek megfelelő megoldás nagyobb összegeket fog igényelni, nem fogok késni fokozatosan nagyobb összegeket is kérni a törvényhozástól, mert a magyar forgalmi politika, melynek érdekében a törvényhozás évtize-

Next

/
Thumbnails
Contents