Állami költségvetés - 1894

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

Bevezetés. Tárczám 1894. évi költségelőirányzatának összeállításakor, úgy mint az előző években, figyelemmel kellett lennem az ország pénzügyi helyzetére, s nevezetesen arra, hogy az államháztartás mérlege ne rontassék, a mit néze­tem szerint is semmi körülmények között se szabad koczkáztatni. Másfelől azonban, — és ezen keretben — szem előtt tartottam azon másik követel­ményt is, liogy t. i. tárczám összes, de különösen közgazdasági ágazatai a viszonyok által indokolt mérvben továbbfejlesztessenek. Nem tagadom, sőt magam érzem leginkább, hogy a gondozásomra bizott tárcza minden ágazatánál számos igénynyel, számos szükséglettel állok szemben. Éppen e tárczánál a további haladás és fejlődés annál indokoltabb, mert hasznos és produktiv intézmények alkotásáról és szaporításáról van szó, melyek a leggyakrabban már rövid idő alatt, kisebb-nagyobb mérvben érez­tetik élénkítő hatásukat. Miként igyekeztem e feladatot a fenf'orgó viszonyok között megoldani, arról tanúságot tesznek tárczám költségvetésének részletes számai. Most is csak ismételhetem, a mit tárczám 1893-ki költségvetésének indokolásában mondtam, liogy nincs a gondozásomra bizott tárczában egyetlen ágazat, melynek tovább­fejlesztéséről az okszerűség és lehetőség korlátai között a jeleu költségvetésben is ne gondoskodtam volna. A rendes kiadásokat emeltem 5,297.427 frttal, a nyugdijakat 10.000 frttal, az átmeneti kiadásokat 43.000 frttal, a beruházá­sokat 1,304.920 frttal, összesen tehát 6,655.347 frttal. — E mellett nem hagyhatók figyelmen kivül azok az építkezések és beszerzések sem, melyek külön törvényeken alapulnak (mármaros-szigeti vasút, vácz-esztergomi második vágány, Aldunai szabályozási munkák stb.) s a mely irányban, nevezetesen a fiumei kikötőnél s a m. kir. államvasutaknál szükséges nagyobb építkezé­sekre, illetve ujabb beszerzésekre nézve a kormány még külön előterjesztést fog tenni. Daczára a fentebb kimutatott jelentékenyen nagyobb kiadásoknak, tárczám mérlege 1894-re nemcsak nem romlik, hanem kereken 272.000 frttal kedvezőbb, a mit csakis ugy lehetett elérni, hogy viszont a gondozásomra bizott üzemágak nagyobb bevételeket is biztosítanak. A közgazdasági viszo­X*

Next

/
Thumbnails
Contents