Állami költségvetés - 1894

Igazságügyi ministerium - Indokolás - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

52 talatok felismeréséig azon kiadások mérve szerint, a melyek a már tényleg működő aszódi és kolozsvári fiu-javitóintézeteknél némileg már consolidálódlak. Ezen számitás szerint a székes­fehérvári javítóintézetnek egy egész évi kiadásai 38,099 frtra fognak rúgni, mely összegnek azonban csakis egy harmadát vettem fel az előirányzatba. Ezen egy harmad 12.700 frtnak felel meg. Az ezen összegen felül mutatkozó költségtöbbletnek egyik okát az képezi, hogy a javitóintézetnek tiszti kara és szolga személyzete az 1893. évi ÍV. törvényczikk keretébe fel nem vétetvén, miután méltánytalan volna, hogy a letartóztatási intézeteknél nem kevésbé terhes és felelősségteljes javitóintézeti szolgálat mostohább elismerésben részesüljön: a javitóintézeti alkalmazottak fizetésének rendezését ezúttal pótlólag kellett eszközölnöm, és pedig akként, hogy őket a ministe r-t anács hozzájárulásával külön összlétszámba foglaltam s a fiu­javitóintézetek igazgatóit az 1893. évi IV. törvényczikkben meg­állapított IX. és esetleg VIII-ik, a leány-javítóintézet nöi igaz­gatóját pedig a X. fizetési osztályának, a gondnokokat és Írno­kokat külömbség nélkül a Xl-ik, a családfőket a fiu-javitóinté­zeteknél a X-ik, a leány-javitóintézetnél a Xl-ik s végre a családfösegédeket is a Xl-ik fizetési osztálynak megfelelő s fokozatra képes javadalmazással javaslom elláttatni akként, hogy az 1894-ik évben az írnokok és a leány-javitóintézeti család­fők kivételével a többi tisztviselő egyaránt 100 — 100 frt fizetés javításban részesüljön. Ez a javítóintézetek tiszti karának fize­tésénél 900+600+100 frt s így együttesen 1600 frtnyi, a tiszti­kar és szolgaszemélyzet lakbéreinél pedig 290 frtnyi, s így összesen 1890 frtnyi költségemelkedésnek felel meg. Az aszódi javítóintézetnél eddig is már nehezen nélkülö­zött külön kórházi pavillon legközelebb felfogván építtetni s a kórházi betegek a zárkaosztályból, a hol ideiglenesen elhelyezve voltak, ugyanoda a betegápolóval együtt át fogván költözni: szüksége merül fel annak, hogy a zárkaosztály egy, eddig a betegápoló által helyettesitett, külön felügyelőt nyerjen. Az intézetnél tehát az eddigi 11 felügyelő helyett 1894-ben 12 fel-

Next

/
Thumbnails
Contents