Állami költségvetés - 1894
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
87 35. czim. A soproni keresk. akadémia végleges elhelyezésére szükséges épület vételárára és átalakítási költségekre kölcsön utján beszerzendő 51.500 frt. Ezen czim alatt átfutó tételként felvett kiadás részletes indokolása a rendes kiadások XIX. fejezet 39. czimének 34-dik rovatánál fordul elő. 36. czim. Az Ungvár tt létesítendő bábaképezde elhelyezésére szükséges 20.000 frt 1-ső részlete 10.000 frt. Az ungvári közkórházban mint ideiglenes intézkedés az ii. n. czédulásbábák kiképezésére bábapóttanfolyam rendeztetett be, mely czéljainak meg is felelt. Miután azonban az ország bábaszükségletét csakis a rendes bábaképezdék hivatvák okleveles bábáknak elegendő számmal való kiképezése által fedezni, s minthogy e téren Magyarország észak-keleti részén nagy hiány van és ott egyetlen bábaképezde sem létezik; szükséges volt az ország ezen részében is rendes bábaképezdének felállítását tervbe venni. E czélra leghelyesebbnek látszott Ungvár városát kiszemelni, hol már bábapóttanfolyamok több éven keresztül sikerrel tartatván, egy rendszeres bábaképezdének is megvoltak az alapjai. Az uj bábaképezde tigyelemmel a pénzügyi viszonyokra, a lehető legszerényebb arányokban terveztetik és két év alatt készülne el. Miért is a 20.000 frtra előirányozott épitési költségekből az 1894-évben csak 10.000 írtnak beruházása terveztetik. 37. czim. A kolozsvári egyetem uj központi ép ületének belső berendezésére szükséges 25.000 frt első részlete 8.000 frt. Az építkezések az 1894. év folyamán befejezésre fogván jutni, az uj épület belső felszereléséről keilend gondoskodni, mire az építész által, az egyetem meghallgatása alapján, készitett tervek és költségvetések szerint 20.000 frt irányoztatik elő. Minthogy azonban a belső felszerelésnek 1894-ben csak