Állami költségvetés - 1894
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1894. ÉVI KÖLTSÉG-ELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA
76 tásokra és kisajátításokra, tekintettel a folyton emelkedő szükségletre 500 frttal vettem föl többet, minek folytán az összes dologi többlet 1.100 frtot tesz. Egyéb közművelődési czélok. Kiadás. czim. 1893. évre engedélyeztetett 92.412 frt, 1894. „ előirányoztatik 93.512 „ tehát több . . 1.100 frttal. Bevétel. 37. czim. 1893. évre megállapittatott 2.190 frt. 1894. „ előirányoztatik 2.162 „ tehát kevesebb . . 28 frttal. A képzőművészet czéljaira, jelesen: utazási ösztöndijakra, megrendelésekre, elaggott művészek segélyezésére stb. a m. évben megszavazott 19.000 frthoz képest 20.000 frtot tehát 1.000 frttal többet irányoztam elő. Már a m. évi költségvetés indokolásában kifejtettem azon okokat, melyek a képzőművészeti szerény dotationak fokozatos fölemelését szükségessé teszik s a pénzügyi viszonyok számbavételével a mult évre csak 2.000 frtot kértem, művészeink foglalkoztatása s a képzőművészetek történelmi irányának fejlesztése azonban most fokozott mértékben levén szükséges : a f. évre ujabban legalább 1.000 frttal többet irányoztam elő. A Vajdahuny ad várának helyreállítására szánt eléggé csekély dotatiot pedig, kerekszámban 5.000 frttal vettem föl. az eddigi 4.900 frttal szemben. A bevételeknél mutatkozó 28 frt kevesebblet a magyar művészeti ösztöndíj-alap tulajdonát képezett 5°/o-os papirjáradék kötvények couvertálása folytán a beállott kamatcsökkenés következménye. i