Állami költségvetés - 1893

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

'137 Az országos magy. kir. statistikai hivatal gazdag munkaprogrammja visszatükröződik a kiadványokra felvett tekintélyes összegben. Mielőtt erre rátérnék, megjegyzem, hogy ezúttal is segélyezni szándékozom az eddigi mérvben a magyar tudományos akadémia két közgazdasági szak-folyóiratát a „Közgazdasági és Statistikai Evkönyvet" 800, a „Nemzetgazdasági Szemlét" pedig 1000 forinttal; ez által nemcsak a hazai szakirodalomnak és köz­gazdasági érdekeknek vélek hasznos szolgálatot tenni, hanem egyúttal lehe­tővé teszem, hogy a hivatal munkásságának sok oly eredménye, mely külön­ben az irattárban eltemetve maradna, népszerű alakban feldolgozva a nagy közönségnek hozzáférhetővé váljék. A hivatal kiadványai között ugy költ­ségre, mint értékre az első hely a nagy iparstatistikát illeti meg, mely a népszámlálási anyagból oly részletességgel és pontossággal dolgoztatott fel, hogy vele legfölebb csak az 1883. évi nagy német foglalkozási és iparstatis­tika helyezhető egy sorba. A szakkörök régóta hangsúlyozzák s a kormány az iparpolitika vezetése közben régóta érzi egy megfelelő iparstatistika szük­ségét, de eddig minden kisérlet többé-kevésbé hajótörést szenvedett; nem volna indokolt, ha most költségkímélés szempontjából a kész becses munka egyátalán nem, vagy csak főbb eredményeiben, hézagosan összevonva tétet­nék közzé. E munkával eg} 7ütt, a tulajdonképeni népszámlálási munkával egy­idejűleg feldolgozott másik nagy munkának: az épületek statistikájá­nak kiadását is tervezem; ha azonban a nagy terjedelmű iparstatistika mellett ez nem volna lehetséges, e munkálatot az 1894. évre fogom halasztani. A „Tiszti Czim- és Névtár" és a „Vasúti Statistikai Közlemény" jövőre is változatlanul megmarad, a hivatal többi kiadványain azonban több czélszerü változtatást szándékozom eszközölni. A „Magyar Statistikai Évkönyv" eddig füzetekben jelent meg, a tapasztalat azonban s a külföldi statistikai hiva­talok példája azt mutatja, hogy sokkal czélszerübb egyetlen tömören szer­kesztett évkönyvben vagy kézikönyvben tenni közzé a hazai viszonyokra vonatkozó összes statistikai adatok kivonatát s az egyes fontosabb szakokról időnként részletesebb, s tudományosan is feldolgozott közleményeket adni ki. A jövő évben tehát csak a nagyrészt megjelent XIX. évfolyam fejeztetnék be s egyúttal megjelennék az évkönyv ujabb folyamának első kötete. Az áruforgalmi statistikai kiadványoknál a második félévi füzetet, mely teljesen fölösleges, megszüntetni szándékozom; mellőzni akarom továbbá a havi füze­teknek jelen alakban való közzétételét. A gabonaforgalomról az ujabb időben közölt kis kimutatás megmutatja, hogy a főbb áruczikkékről havonkint egy lehetőleg gyorsan közzétett rövid kimutatás tökéletesen pótolná a jelenlegi havi füzeteket. IV. 18 \

Next

/
Thumbnails
Contents