Állami költségvetés - 1893
Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
130 A különféle kiadások személyi járandóságainál mutatkozó 5.000 frtnyi többlet akként ered, hogy a nyugdíjalaphoz való járulékot a személyszaporitás arányában 500 forinttal, a vegyes kiadásokat (segélyek, stb.) ugyanezen okból szintén 500 forinttal, a gyári munkások betegsegélyző pénztárába az 1891. évi XIV-ik t.-cz értelmében a gyár által fizetendő és a folyó évi költségvetésben csakis egy fél évre számított járulékot az egész évre eső összeggel vettem fel, vagyis ezen tételt 4.000 frttal felemeltem. A dologi kiadásoknál 14.000 frttal vettem fel többet az 1892. évre megállapitott 34.700 frtnál. mely többletből 3.000 forint az igazgatóság, 11.000 frt ellenben a különféle kiadások dologi kiadásaira esik. Az igazgatóság dologi kiadásainak utazási és költözködési költségek czimü tételét, a gyári üzem folytonos fokozása folytán szükségessé váló gyakoribb kiküldetések figyelembevételével, 500 forinttal, a hivatali és kezelési költségek czimü tételt pedig részben a fenti indokból ezen czimen szükségszerüleg felmerülő nagyobb szükségletre, valamint a gyár által nagyobb jövedelme arányában fizetendő és ezen tétel alatt elszámolandó nagyobb adóra való tekintettel, 2.500 forinttal felemeltem. A különféle kiadások dologi kiadásainál mutatkozó 11.000 frtnyi többletből S000 forintot a gyári vendéglőnek kibővítésére, 2000 forintot pedig a gyári lakháztelepen, — melyen ez idő szerint az ott lakó hivatalnokokon és altiszteken kívül még mintegy 100 munkáscsalád körülbelül 450 taggal kap lakást, — két külön mosókonyhának felállítására vettem fel; ellenben a lakházak egyéb kiadásait 1.000 forinttal leszállítottam, vagyis a lakházak kiadásai czimü tételt együtt 9000 frttal, a tűzkár elleni biztosítás czimü tételt pedig az 1893. évben biztosítandó nagyobb értékekre való tekintettel 2000 frttal emeltem. Az üzemi és fentartási kiadásoknál 811.820 frttal vettem fel többet az 1892. évre megállapított 2,605.300 frtnál, mely többletből a műhelyköltségek czimü tételt 105.000 forinttal, a gyártási költségeket pedig 646.820 forinttal az előirányzott nagyobb bevételek arányában felemeltem- \ A gyártási költségek közt, ugy mint az előző években. 1893. évre is, a. gyár szolgálatában elaggott munkások, illetve hátrahagyottaik segélyezésére 1000 frtot vettem fel. Végül megjegyzendőnek tartom ez alkalommal is, hogy ugy a gépgyár. mint a diósgyőri gyár költségvetéseiben előirányzott bevételek és kiadások önként érthetőleg csak megközelítőleg voltak megadhatók, és hogy ennélfogva különösen a gyártási költségek és a bevételek, a gyári üzem természeténél fogva, lényeges változást szenvedhetnek.