Állami költségvetés - 1893

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

19 várnak reánk, arra nézve ezúttal csak arra kívánok utalni, hogy az ország szükségletének fedezésére szolgáló s évenkint több millió forintnyi értéket képviselő tengerentúli termékek, mint pl. a kávé, déli gyümölcs és fűszer, valamint több ipari nyersanyag behozatala nem hazai kikötők és nem a hazai kereskedelem utján közvetittetik s ennek következtében a tengerentúli piaczokkal első sorban mezőgazdasági termékekben való kivitelünk érdekében állami segélylyel fentartott rendes hajójárataink többnyire kellő rakomány nélkül kénytelenek visszatérni Fiúméba. Kiviteli kereskedelmünket illetőleg pedig, nevezetesen a Balkán-félszi­geten versenyképes ipari czikkeinkkel való térfoglalásunk érdekében szintén oly egységes tervszerű működés kifejtésére van szükség, melyre a magánvál­lalkozás egymagában az adott viszonyok közt nem képes. E téren a budapesti kereskedelmi muzeum kereskedelmi összekötte­téseink kiterjesztésének jelentékeny tényezőjévé vált. Ezen intézmény tovább­fejlesztése a leghathatósabb eszköznek Ígérkezik arra nézve, hogy hazai ter­melésünk és kereskedelmünk önállóságát lehetőleg biztosítsuk. A kereskedelmi muzeum fiókjaival, képviselőségeivel, ügynökségeivel és utazóival, a hazai ipar fejlesztése és kiviteli kereskedelmünk emelése körül kifejtett tevékenységét fokozatosan mind szélesebb körre terjesztette ki s ma már nem tekinthető oly tisztán instructiv-közegnek. mely iparosaink gyakor­lati ismeretkörének kibővítését a bel- és külföldi kelendőbb czikkek mintáinak közszemlére tétele által elősegíti, hanem az egyszersmind a Balkán-félszigetre irányuló kivitelünknek központját s főleg kisebb kiviteli czégeinknek nélkü­lözhetetlen támaszát képezi. Ezen intézmény a Balkán-félsziget fontosabb forgalmi góczpontjain közvetlen üzleti összeköttetéseknek létesítése czéljából szervezett kirendelt­ségeinek és ügynökségeinek hálózatával már is igen hasznos szolgálatokat tel­jesített az által, hogy kiállítóinak érdekeit önzetlenül, minden üzleti nyere­ség keresése nélkül képviseli s a külföldi vevők hitelképességét részrehajlat­lanul megvizsgálni képes; másrészt pedig az által, hogy a gondosan kiszemelt legalkalmasabb kiviteli czikkeinkből egybeállított mintatárai segélyével külö­nös vonzóerőt képes gyakorolni a külföldi vevőkre, a kik ekkép ipartermé­keink felől nemcsak gyors tájékozást szerezhetnek, hanem az általuk kivánt üzleteket azonnal meg is köthetik. A kereskedelmi muzeum által fentartott mintatárral kapcsolatos kereskedelmi képviselőségek közül eddigelé a sarajevói, belgrádi és sofiai kiren­deltségek erősödtek meg annyira, hogy tevékenységük sikere a jelen keret fentartása által eléggé biztosítottnak tekinthető. A közös pénzügyminister úr és a bosznia-herczegovinai országos kor­3*

Next

/
Thumbnails
Contents