Állami költségvetés - 1893

Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

17 lévén szükségesek, eddig a hiteladomány korlátolt volta miatt ez irányban vajmi kevés történhetett. Most azonban elkerülhetetlen már, hogy ez irány­ban is a szükséges intézkedések megtétessenek. Mindezek, valamint az Ínséges, továbbá a kivándorlás és a munkás­mozgalmak által sújtott vidékek érdekében szükséges rendszeres iparfejlesz­tési actio eléggé indokolják a hiteladománynak felemelését s ha a fentebb, csak nagy körvonalakban vázolt iparfejlesztési teendőkkel szemben a jövő évre mégis csak 175.000 frttal kérek többet, teszem ezt azért, mert e téren is számolni kivánok az ország pénzügyi helyzetével, mely mindenfelől foko­zódó igényekkel találkozik; s teszem abban a remény ben, hogy ha évek során át iparfejlesztési czélokra nagyobb összegek bocsáttatnak rendelke­zésre, éppen ugy, mint más téren, rendszeres és czéltudatos tevékenységgel és beosztással ipari téren is sikert, előrehaladást és kedvező eredményeket fogunk elérni. Megjegyzem még, hogy az emiitett 300.000 frtnyi előirányzatban benfog­laltatik a „mágocsi agyagipar-iskola",melynek költsége 3.000 (háromezer) frt. Ezen tétel eddig a vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésében szerepelt, minthogy ezen intézet eddig azon tárcza ügykörébe tartozott. A f. évben azonban az ipari szakoktatás szervezése tárgyában a vallás­és közoktatásügyi minister úrral létrejött megállapodások alapján ezen iskola, mint gyakorlati iparoktatást nyújtó, a kereskedelmi tárcza ügykörébe esvén, annak fentartása a kereskedelmi tárczát terheli, minélfogva itt kellett azt felvennem, mihez képest természetesen ezen tétel a vallás- és köz­oktatásügyi tárcza költségvetéséből töröltetett. Az 1892. évre ezen ipariskola czéljaira 2.900 frt volt megállapítva. A második tanerőnek engedélyezett lakbér ezen tételt 100 frttal emelvén, az jövő évre 3.000 frtra van előirányozva. nyi szükségleti többlet indokolásául a következőket van szerencsém előadni. A külkereskedelem emelése az iparfejlesztés egyik leghathatósb esz­köze lévén, kereskedelmi és iparpolitikánknak sarkalatos elvét kell hogy képezze, miszerint kereskedelmünket és iparunkat azon külföldi piaczok meg­szerzésére képesítsük, melyekkel rendszeres üzleti összeköttetések létesítése és fentartása ipari termelésünk érdekében közgazdasági szükséggé vált, de IV. 3 2. rovat. Külkereskedelmi czélok. E rovat alatt 1892-re . volt engedélyezve, az 1893. évre irányoztam elő. Az ekkép mutatkozó 100.000 frt 150.000 frtot 50.000 frt-

Next

/
Thumbnails
Contents