Állami költségvetés - 1893
Kereskedelemügyi ministerium - JELENTÉS A KERESKEDELEMÜGYI M. K. MINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
12 A ] 0.000 forintnyi többlet előirányzását egyrészt a törvényhatóságok közúti alapjainak mindinkább szükségessé vált segélyezése, másrészt a fokozott közforgalmi és hadászati igények teszik szükségessé. Ezen hitelből első sorban azon törvényhatóságokat fogom segélyezni, melyek az IS 9 3/*»*, évről szerkesztendő s elém terjesztendő közúti költségelőirányzataikban 10% útadó kivetése daczára hiányt fognak felmutatni, továbbá a melyek nincsenek azon helyzetben, hogy a közforgalom és hadászat szempontjából szükséges nagyobb közúti és hidépitkezéseket saját erejökből foganatosíthassák. Miután a törvényhatóságoknak közutjaik és hidjaik fentartására stb. felvett 400.000 forintnyi összeg a támasztható igényekkel szemben csekélynek mondható, ennélfogva tisztelettel kérem a törvényhozástól a jogot arra nézve, hogy a magyarországi állami közutakra szánt hitelnél netán elérhető megtakarításokat átruházás utján a törvényhatósági utakra fordíthassam. r) Törzskönyvek, távolsági térképek és közúti térkép készítésére. E czimén előirányzók 20.000 forintot. A közutakról szerkesztendő törzskönyvek elkészítésének előmunkálataira előirányzott összeg az 1890: I. t.-cz. kötelező rendelkezésén alapszik. Minthogy 1893-ban e munkálatokat már meg kell kezdeni, számításomban ezúttal csak annyit vettem fel, a mennyi a munkálatok előkészítésére mulhatlanul szükséges. A távolsági táblázatok eredete az 1849 — 50. évre vihető vissza, midőn az akkori kormányzat elrendelte, hogy minden községnek, a szomszédos községektől való távolsága mérőlánczczal állapittassék meg és az abból nyert adatok távolsági táblázatok alakjában dolgoztassanak fel. Ezen távolsági adatok hitelesen az illető községek által lettek kimutatva. Az ily módon beszerzett adatok rendezetlenek voltak, mi főleg annak volt tulaj doniható, hogy a felmérések nem szakközegek által, hanem közigazgatási uton a községi elöljáróságok által eszközöltettek. Mindezeknél fogva már a hetvenes években szükségessé vált ezen táblázatok átdolgozása, azonban már az átdolgozott táblák kiadása alkalmával is hangsúlyoztatott, hogy azok csak ideigleneseknek tekinthetők. A táblázatoknak végleges összeállítása most már elkerülhetlen szükségessé válván, erre nézve jelenleg a rendelkezésre álló adatok felhasználása czéljából a közös hadügyministerrel a tárgyalások vannak folyamatban.