Állami költségvetés - 1893
Belügyministerium - Tevékenységi kimutatása csendőr kerületi parancsnokságoknál 1891. évben teljesített közbiztonsági szolgálatokról
121 délylyel élnek, az intézetet elhagyva, a főváros utczáin koldulnak. Ezek, lia a rendőrség által történt megbüntetésük után a szegényház gondnokságához ismét visszakisértetnek, a mennyiben az ottani létszámból még törölve nincsenek, — a mi hosszabb távolmaradás után rendszerint bekövetkezik, — ott újból elhelyeztetnek, egyúttal pedig a szegényház gondnoka által a kiinehetési engedélynek négy hétre, ismétlődés esetében ezen idő kétszeresére terjedő megvonásával lesznek ugyan házilag büntetve; de ezen büntetés, tapasztalás szerint, az illetőket nem tartja vissza attól, hogy alkalom adtával ismét ne kolduljanak. Ezen visszaélés a szegényházak házszabályainak keretén belől csak ugy volna hatékonyan korlátozható, ha a szegényházba a rendőrség által elhelyezettekre nézve imperative kimondatnék, hogy: 1. az ily egyének a szegényházakba való tényleges belépésre kötelesek és ha azon, a szegényházba már felvett, de utczai koldulás miatt ismételve büntetett koldusok, kiknek ellátására valaki vállalkozni kiván, csak a rendőrség hozzájárulásával adatnának ki; 2. ha az intézetekből való kimehetés azoktól, kik kintlétük alatt folytatott koldulás miatt a rendőrség által büntetve lesznek, megvonatnék; 3. ha a rendőrség indítványára közrendészeti tekintetekből a szegényházakban elhelyezett egyének, még azon esetben is, ha a kimehetési engedély lejárta után csak hosszabb idő, esetleg hónapok múlva térnek vagy állíttatnak vissza, a rendőrség által a szegényházakba, minden ujabb tárgyalás nélkül rövid utón visszaszállittathatnának, nehogy a hosszadalmas tárgyalások miatt időközben, avagy mert visszatérni hajlandóságuk nincsen, az utczai koldusok számát szaporítsák. Minthogy azonban ezen határözmányok a szegényházakba elhelyezettek egy részére nézve kényszerintézkedések és állandó fogvatartás jellegével bírnának, ennélfogva ezen különben felettén szükséges intézkedések a szegényházak, mint közjótékonysági intézmények keretén belül, nézetem szerint, megoldást nem nyerhetnek. Azon tapasztalattal szemben tehát, mely szerint a koldulást keresetképen üző idegen illetőségű szokásos koldusok a fővárosba, az ellenük alkalmazott szigorú büntetések daczára, minduntalan visszatérnek s itt a koldulást folytatják, és azon további tapasztalat folytán, mely szerint a szegényházakban már tényleg elhelyezett, azonban az ottani fegyelmet tűrni nem akaró és a reájuk bízott legcsekélyebb munkától is irtózó helybeli illetőségű egyének ismételve kolduláson éretnek, mert az ellenük alkalmazható büntetés, mely munka nélküli és megfelelő ellátással járó társas, elég kényelmes elzárásból áll, reájuk elrettentő hatással épen nem, de még büntetés jellegével sem bír, a koldulás és csavargás gyökeresebb megszüntetésére csak azon egyedüli mód kínálkoznék, ha a kényszermunka törvényesen életbe léptettetvén, ez által a csavargást vagy koldulást üzletszerüleg folytató egyének kényszeríthetők lennének arra, hogy életfentartásuk eszközeit saját munkájuk által szerezzék meg. Ezen, némely külföldi államban már fennálló, s végeredményében hatékonynak bizonyult intézmény törvényes behozatala által, eltekintve ilyen helyesen vezetett II. 16
