Állami költségvetés - 1893
Belügyministerium - Indoklás - INDOKLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
10 VII. Ezen többletből a rendes évi költségekre eső 11.607 frt a VII. alatti a) b) c) összehasonlító táblázatban indokoltatik. a fenniaradó 29.296 forintnyi többlet, indokolására pedig a következőket vagyok bátor előadni. A személy és vagyonbiztonság megvédése elntasithatlanul követeli, hogy a csendőrségi létszám szaporittassék. A Magyarország és Románia közötti határszéli szolgálatról az 1892. évi költségvetésben gondoskodva lévén, ezen intézkedés folytán az I. kerületi parancsnokság létszáma egyelőre szaporítást nem igényel, azonban a II., III., IV., V. és VI. csendőrkerületi parancsnokságok részére a következő szaporítások kívántatnak. A VI. számú csendőrkerületi parancsnokság területén Somogy vármegyében Kaposvárit egy szárnyparancsnokság rendszeresítendő, mert a pécsi szárm parancsnokság területe igen nagy lévén, az ottani szárnyparancsnok által a kellő felügyelet czélszeriien és szabályosan nem gyakorolható. Szükségessé teszi ezen intézkedést azon körülmény is, hogy a közbiztonság ezen területen van leginkább veszélyeztetve. A III. szánni csendőr kerületi parancsnokság területén Árad vármegyében Borosjenő székhelylyel egy szakasz-parancsnokság felállítása azért szükséges, inert az aradi szakaszhoz 19, a gyulai szakaszhoz pedig 18 őrs tartozik s ily nagyszámú őrsök felett egy-egy tiszt a kellő felügyeletet gyakorolni alig képes s a csendőrségi szervezeti utasítás 13. §-a szerint is egy szakaszhoz rendes viszonyok között csak 12 —15 őrs tartozhatik. Másrészt az aradmegyei közbiztonsági viszonyok is kívánatossá teszik, hogy a főbb bűnesetek nyomozását a szakaszparancsnok személyesen vezesse s a gyanús egyének ellenőrzésére alárendeltjeit minél gyakrabban személyes érintkezés utján oktassa. Ezen szakasz felállítása folytán a gyulai szakaszhoz eddigelé beosztott 5 aradmegyei őrs a borosjenői szakaszhoz csatoltatnék és ennek következtében a tiszti alosztályok területe a közigazgatási beosztással is teljesen megegyező lenne. Szükséges továbbá, hogy a fentebb említett öt csendőrkerületi parancsnokság egyenkint 4, összesen 20 őrssel szaporittassék, minden őrs létszáma 1 — 1 őrsvezető és 4—4 csendőrrel állapíttatván meg. Végül a csendőrkerületi parancsnokságok altiszti állományának kiegészítésére 2 őrmesteri és 6 őrsvezetői uj állás s 1 csendőri állás beszüntetése mellett egy őrsvezetői állás szervezése szükségeltetik, vagyis az egész állomány 1 másod-osztályu százados és 1 főhadnagygyal, továbbá 4 őrmester, 27 őrsvezető és 79 csendőrrel szaporítandó. Ezen állomány és alosztály szaporításokból, miként a VII./c. alatti kimutatásból kitűnik, évenkint összesen 58.591 frt 12 krnyi költség fog felmerülni, mivel azonban az uj tiszti alosztályok és az őrsök csak 1893. évi julius l-re fognak felállittatni, az első évi szükségletre csak 29.296 frt vétetett fel.