Állami költségvetés - 1893
Belügyministerium - Indoklás - INDOKLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1893. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
8 Áthozat . 21.643 frt a külföldi gyógyintézeteknél a tapasztalat is igazolja, a világi személyzet egyfelől az apáczák részéről gyakorolt éber ellenőrzés által jótékony irányban befolyásoltatik, másfelől a jobb ellátás nyújtásával inkább maradásra birható. Ezen gyógyintézet jó hírnevének emelése és megszilárdítására irányuló törekvések, szintén megkövetelik, hogy az itt nagyszámban elhelyezett fizetőbetegek, a méltán megkövetelhető jó és bőséges ellátásban részesittessenek, mely követelményeknek a vállalkozói rendszer mellett csak nehezen lehet eleget tenni. A lipótmezei orsz. tébolyda 1893. évi költségvetése az 1892. évre helybenhagyott előirányzattal szemben 21.643 frt többszükségletet, mutat, mely összegből személyi járandóságokra 2.431 frt, dologi kiadásokra pedig 19.212 frt esik. A személyi járandóságok csoportjában a többszükséglet legkivált a konyhaszemélyzet, továbbá az apáczaszemélyzet lelkiüdvének ellátására alkalmazott lelkész, a gazdaság körében szükséges második kocsis és kanász illetményei által okoztatik, megjegyeztetik, hogy az alkalmazottak élelmezési költségei, melyek eddigelé a „személyi járandóságok" csoportjában szerepeltek, — az önkezelési élelmezési rendszer kifolyásaként, most a „dologi kiadások "-hoz tétettek át. A dologi kiadások alatt felvett 19.212 frtnyi többszükségletből, az élelmezés és kenyérszükségletre 15.818 frt, az egyéb rovatok alatt felvett szükségletekre 3.394 frt esik. Utóbb számjelzett szükséglet a három évi tényleges eredmény átlaga alapján vétetett fel. A 15.818 frt élelmezési többszükségletből esik: a) az alkalmazottak élelmezési és kenyérszükségletére 3.675 frt, b) a betegek élelmezési és kenyérszükségletére . 12.143 frt. Az alkalmazottak élelmezési és kenyérszükséglete azért nagyobb, mert egyfelől a személyzet létszáma, mint az a „személyi járandóságok" nagyobb szükségletének indokolásánál felhozva lett, — szaporodott, másfelől, mert az apáczanővérek a III-ik helyett a ll-ik oszt. szerinti élelmezést nyernek. Idejárul, hogy a lisztárak drágulása miatt a kenyéradagok netto egység ára felemelendő volt, a betegek élelmezési és kenyér 12.143 frt többszükségletéből, az élelmezésre . 7.920 frt, a kenyérre 4.222 frt esik. A most emiitett 7.920 frt élelmezési többszükséglet képezi tehát azon áldozatot, melynek árán az élelmezés jósága emeltetni és a gyógysiker előmozdittatni czéloztatik. Átvitel . 21.643 frt