Állami költségvetés - 1892
Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIRÁLYI BELÜGYMINISTERIUM 1892. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
a A vezetésemre bízott m. kir. belügy mi ni steriumnak az 1892-ik évre tervezett szükséglete, szemben az 1891 -ik évi rendes hitellel, emelkedést mutat. .Ugyanis: 1892. évre előirányoztatik . . . . 4 . 12,802.403 frt, 1891. „ megállapittatott 12,518.700 „ tehát 1892. évre több . 283.703 frttal. Ezen több szükségletre nézve az egyes rovatok indokolásai alább teljes felvilágosítást nyújtanak ugyan, mindazonáltal már itt előzetesen megjegyzem, hogy az 1892. évi belügyi költségvetésnél az eddigihez képest nagyobb szükségletet, főleg a közbiztonság és a betegápolás körül elkerülhetlenül szükségessé vált némely intézkedés vonja maga után. A költségvetés egyéb rovatainál czéloni volt az, hogv a felvett összegek az eddig elért eredményeknek lehető legnagyobb pontossággal megfeleljenek s hogy ezt lehetőleg elérhessem, a szokásos 3 évi tényleges átlag alapján állapítottam meg az egyes összegeket, mi által a költségvetésben nem ritkán előforduló hitelmeghaladásokat is elkerülhetni vélem. Az 1892. évi költségvetés végeredményét az I. alatt mellékelt összehasonlító kimutatás tünteti elő, e szerint: a) a rendes, átmeneti és beruházási költségekre, valamint a nyugdijakra az 1892. évre előirányoztatik . . . 12,802.403 frt, az 1891. évi hason szükségletre helyben hagyatott . 12,518.700 „ mutatkozik 1892. évre több szükséglet . 283.703 frt, b) az 1892. évre előirányzott fedezet . . . 1,145.970 frtot tesz, tehát az 1891. évi 1,136.870 frtnyi fedezettel szemben kedvezőbbnek jelentkezik . . . . 9.100 frttal s így ez utóbbit egybevetve a fentebb kimutatott . . . 283.703 frt több szükséglettel, a végeredmény az 1892. évre nézve . 274.603 frttal kedvezőtlenebbnek mutatkozik. 1*