Állami költségvetés - 1892

Igazságügyi ministerium - Indoklás - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1892. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.

71 folyó évben még az ezen fejezet alatt megszavazott hitelből fedez­tetett; de miután ezen kisebb törvényszéki épületre eső költség­előleg az eddigi 6, összesen 81.000 forintot tevő törlesztési rész­lettel most már visszatérittetett: a 7-ik és a még következő három törlesztési részlet 1892. évben és a rákövetkező három évben mint a fogházra eső rész az 1887: VIII. t.-cz. által alkotott fogház ­épitési alapból fog ezután fedeztetni. Ezekben ismertettem meg részletesen azon tevékenységet, mely a jövő évben az általam előirányzott hitel korlátai között a törvény­kezés épitkezések tekintetében kifejthető leend. Ezzel kapcsolatban általánosságban jelezni kivánom azon állás­pontot, melyet később a törvénykezési épitkezések és különösen azok gyorsabb menete érdekében elfoglalni szándékozom. Már az 1890. évi állami költségvetés indokolásában kijelentet­tem, hogy az igazságügyministeriumban folyamatban van a munkálat arra, hogy egyrészt szorgosan számba vétessenek az elhelyezési viszonyok, másrészt az elhelyezésnek tervszerű és fokozatos létesí­tésére kimeritő javaslat készíttessék. Ezen munkálat során arról kellett meggyőződnöm, hogy a törvénykezési építkezés terén oly nagy a hátramaradás, hogy a tarthatatlan elhelyezési viszonyokon csak nagyobb anyagi eszközökkel lehet segíteni. Ugyanis ez időszerint egészben 12 oly törvényszékünk van, melynek a kor követelményeinek megfelelő uj épület áll rendel­kezésére, illetve a melynek számára ilyen épül és tervezve van, s ezek a következők: 1. a budapesti kir. törvényszék, 2. a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék, 3. a győri kir. törvényszék, 4. a nyíregyházai n „ 5. a pozsonyi „ „ 6. a rimaszombati „ „ 7. a szabadkai „ „ 8. a szegedi 9. a szegzárdi „ „

Next

/
Thumbnails
Contents