Állami költségvetés - 1892
Igazságügyi ministerium - Indoklás - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1892. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ.
57 tendő betegápoló is az intézetben kell, hogy élelmeztessék. Ezekre való tekintettel az 1892-ik évre 183 egyén élelmezése irányoztatik elő naponkénti 25 krral, a mi egy évben 274 írt költségtöbbletet eredményez. Az intézeti növendékeknek az élelmezésen felüli teljes ellátására az 1891 -ik évben fejenként évi 35 frt van megállapítva. Ezen összeg ekkorig még mindég kevésnek bizonyult, miért is azt 40 frtra felemelve voltam kénytelen a költségelőirányzatba fel venni. Ekként is egy növendéknek teljes ellátása és élelmezése, betudva ínég az összes épületek fűtését világítását stb. együtt véve, növendékenként csak 132 frtra rúg egy évben; a mi oly összeg, mely tekintettel a növendékek testi fejlődésére és erős mozgással járó elfoglaltságára, soknak nem mondható. Az érintett költségemelés 180 növendék után évenkint 900 frtnak felel meg. Az 1891. évi költségvetésben ugyancsak a „házi kiadások" czimén 3 mosónő díjazása fejében, egyenkint 250 frttal számítva, 750 frt van felvéve. E helyen az 1892. évi költségelőirányzat 1.500 frtot tüntet fel és pedig oly átalányösszeg gyanánt, melyből a már emiitett 3 mosónő, azután pedig még az intézet szakácsnéja, két konyhacselédje, kapusa, betegápolója és éjjeli őre is dijjaztathatik. Hogy ezen javitó intézetnek kapusra és betegápolóra föltétlenül van szüksége azt bővebben indokolni felesleges, és e részben csak azt kell megjegyeznem, hogy ily közegei .az aszódi javítóintézetnek eddig is voltak, csakhogy ezeknek dijai a budgetben való külön részletezés nélkül az elért megtakarításokból, esetleg a házi kiadások rovatából fedeztettek. Szabályosabbnak tartom azonban, ezen költségnek is feltüntetését a költségelőirányzatban, valamint a csak ezentúl alkalmazni szándékolt, az intézet szabad területének s termékeinek felügyeletére nézve nélkülözhetlen éjjeli őr diját is. Egy átalányösszegben s nein a személyi járandóságoknál, hanem a „dologi kiadásoknál" kérem engedélyeztetni mindezen dijakat azért, mert ezáltal jelezni óhajtom, hogy a költségelőirányzat e tételéből dijjazott egyének nem rendes állami szolgák s ennélfogva állami ellátásra sem tarthatnak igényt; de meg azért is, mert ily módon VII. 8