Állami költségvetés - 1892

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - A VALLÁS ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MAGYAR KIRÁLYI MINISTERIUM 1892. ÉVI KÖLTSÉGELŐIRÁNYZATÁNAK INDOKOLÁSA

65 39. rovat. Ugyanezen testvérintézetek belső fel­szerelésére a törvényhozás 1889-ben 57.411 frt kölcsönt szava­zott meg, mely ezideig 10.000 frtos részletekben törlesztetett; a kölcsönök egyenlősitése kedvéért azonban a f. évtől kezdve ezen összegnek is 6°/ 0-a vétetvén fel kamat és törlesztési hányadul, ez csak 3.445 frtot tesz. 40. rovat. A brassói állami főreáliskola telkének megvételére és az épület emelésére fordított költségek összege az eddig megejtett leszámolás szerint 102.512 frtban állapít­tatván meg, ez összegnek 6°/ 0-át, tevő kamatja és törlesztési részlete fejében 6.151 frtot kellett előirányoznom. 41. rovat. A csáktornyai áll. tanítóképző épületé­nek felépítésére fordított 47.946 frt kölcsön kamata és törlesztésére 5-ik részletül 2.877 frt. E rovat alatt az 1891-ik évre 46.600 frt kölcsön és 2.800 frt törlesztési részlet volt megállapítva. A kölcsönök 1.346 frttal és a törlesztési részletnek 77 frttal emelkedése onnan származik, hogy az épület körül készített járdaburkolat, és a gazdasági czélokra szolgáló toldalék utólagosan készíttetvén el, a végleszámolás csak most ejtetett meg. 42. rovat. A székely udvar helyi állami reáliskola építésére ez ideig felhasznált kölcsön 56.536 frtnyi összegre rúgván, ennek 6°/ 0-át tevő kamatja és törlesztési részlete fejében 3.392 frtot kellett előirányoznom. 44. rovat. A budapesti egyetemi boncztani intézet létesítésére felveendő 300.000 frt kölcsönből 1892. év végéig beruházandó mintegy 200.000 frtnak kamata és 2-ik törlesztési részlete fejében 12.000 frt irányoz­tatok elő. Miután az 1892. év végéig beruházandó összeg 200.000 frtra irányoztatik elő, a mult évi 100.000 frt beruházásnak meg­felelő 6.000 frt törlesztési részletet is kétszeresére kellett felemelni. 45. rovat. A Beleznay telken a műegyetem czél­jaira emelendő épület költségeire felveendő 200.000 frt kölcsön kamata és 2-ik törlesztési részlete fejé­ben 12.000 frt irányoztatik elő. A törlesztési kölcsönnek VI. 9

Next

/
Thumbnails
Contents