Állami költségvetés - 1891

Honvédelmi ministerium - INDOKOLÁS A KIR. HONVÉDELMI MINISTERIUM 1891. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

4 Ezen kedvező eredmény azonban csak akként valósítható, hogy az átalános pénzügyi helyzetre való tekintettel 1891. évben is a Csapatok czimé­nél, — a keret szaporitások kifolyása gyanánt. — az 1890. évi szükségleteket is meghaladó, és a részletes indokolásnál érintett költségtöbbletekkel számított 10,238.757 írtból 1891. évre is 744.624 frtot átalánykép azon törekvéssel vontam le, hogy ezt e czimnél, az eddig is sikerrel engedélyezett rova­tok közti átruházás* mellett megtakaríthatom s ennélfogva e czimet átalányképen . . 9,494.133 frttal irányoztam elő, minthogy azonban e jelentékeny átalánytörlés végett ez idén még a pótló árak felemelésétől is egyelőre eltekintettem, ez a követ­kező évi költségvetésben nem lesz elkerülhető. Az 1891. évre felvett összeg tehát, — a keretszaporitásokkal a mult évre számított — előirányzatnál tetemesen kevesebb, a mennyi­ben pedig a folyó évre felvett . . . 9,494.133 frt a mult évre engedélyezett . . . . . 9,244.490 írtnál 249.643 frttal több, ez leginkább a mult évben a fentebb magyarázott 500.000 frt átalányképeni törlésében találja indokolását, mely törlésnek alapul szolgált körülmények 1891. évben már nem állanak fenn, s ezt az 1891. évi költségvetésem tárgyalásánál figyelembe venni kérem. Az átmeneti kiadások: 1891. évre 5,203.754 frttal, az 1890. évi 4,413.760 frt ellenében 789.994 frttal növekednek. Ezek között azonban egyátalában csak oly tételek foglaltatnak, a melyek mint további részletek az előző évek költségvetéseinek tárgyalásánál, az 1889. évben a pénzügyi bizottság 244. számú

Next

/
Thumbnails
Contents