Állami költségvetés - 1891
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1891. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
41 Okát e változtatásnak az képezi, hogy a lipótvári fegyintézetben a gör. kel. hitvallású fegyenczek száma már évek óta mindig alább szállt, ugy, hogy az 1889. év végén már csak 21, ezen vallásfelekezethez tartozó fegyencz volt ezen intézetben; midőn tehát a most emiitett év végén a lipótvári gör. kel. fegyintézeti lelkész meghalt, intézkedtem, hogy állása betöltetlenül hagyassák a csekély számú gör. kel. fegyenczek pedig részint [Havára, részint pedig Yáczra, mint oly fegyintézetekbe helyeztessenek át, ahol gör. kel. vallásfelekezetü lelkészek vannak alkalmazva. A gör. kel. vallású fegyenczek számának ezen intézetben apadásával párhuzamban emelkedett azonban ugyanott a róni. kath. fegyenczek száma; ugy, hogy ez az 1889. év végén már 572-re rúgván, egy rendes lelkész és egy csak időszakonkint kisegitőül meghivott s ezért évi 50 frttal jutalmazott bejáró lelkész ezen nagy számú róm. kath. fegyenczek valláserkölcsi gondozását a kellő sikerrel teljesíteni nem képesek. Elodázhatlanul szükséges tehát egy második róni. kath. lelkésznek alkalmazása, ami mint fentebb jelezni volt szerencsém — 450 frt megtakarítással lehetséges is. 3.828 frt apadást tüntetnek fel ezen fegyháznál a „dologi kiadások", mit ama körülmény eredményezett, hogy az eddig előirányozva volt 940 fegyencz helyett csak 900-nak tartási költségeiről kellett ez úttal gondoskodni. A lipótvári fegyháznál ugyanis a legutóbbi években fokozatosan és házilag oly átalakítások eszközöltettek, a melyek a magánelzárás pontosabb s a törvény rendelkezésének megfelelőbb végrehajtását teszik lehetővé. Kzen átalakítások a fentjelzett mérvben apasztották az intézet befogadási képességét, amennyiben egy és ugyanazon területen kevesebb egyén helyezhető el magánelzárásban mint közös fogságban, s azért az ezen intézetben tényleg elhelyezett fegyenczek létszámára való tekintettel a fentéritett költségleszállitás foganatosítandó volt. b) Bevétel. Az 1890. évre megállapittatott . . 29.900 frt, az 1891. évre előirányoztatik . . . 29.343 „ tehát kevesebb . 557 frttal. VII. 6