Állami költségvetés - 1890
Kereskedelemügyi ministerium - Jelentés a Kereskedelügyi magyar királyi ministerium 1890. évi költségvetéséhez
12 A hivatalszolga lakpénze azért volt felveendő, mert az illető a fennállott földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministeriumbói átvétetvén, az ott birt természetbeni lakástól elesett. A fentiekben nem emiitett rovatok alatt, jelesül az 5. (jutalmak és segélyek), 6. (házbérek és adók), 8. (távirati sürgönyök költségei), 9. (útiköltségek és napidijak), 10. (épületek fentartása), 11. (előre nem látható kiadások) és 12. (a ministerium könyv- és térképtárának gyarapítására) ugyanazon összegeket vettem fel, melyek az 1889. évre a központi igazgatás czimének ugyanezen rovatai alatt engedélyezve voltak. A képviselőház pénzügyi bizottságának az 1888. évi államköltségvetés tárgyalása alkalmával hozott ez iránti határozatára való tekintettel, különösen kiemelem, hogy az 1887. évig fennállott központi posta-, illetőleg távirda-számvevőségek szükségletei fejében felvett összegek szintén változatlanul a következők: Fizetések és lakpénzek a költségvetésben foglalt részletezés szerint és 2°/ 0 intercalare. levonásával . . 52.234 frt, hivatali és irodai szüségletek 3.760 „ útiköltségek és napidijak 550 „ összesen . . 56.544 frt. Meg kell még jegyeznem, hogy a személyi járandóságok részletezésében, nevezetesen pedig a fizetések és lakpénzeknél a már jelzetteken kívül még a következő változásokat tettem, melyek azonban nein csak a költségvetési mérlegre ki nem hatnak, hanem magának a központi igazgatás fizetések és lakpénzek rovata alatt előirányzott összegnek nagyságát sem befolyásolják, a mennyiben az egyes állásoknál felvett többköltség a többinél mutatkozó megtakarítások összegével egyenlő. Ezen változások a következők: 1. A fogalmazói és műszaki szakot együttesen mutattam ki és a főmérnököket kivétel nélkül 1.800 frt évi fizetéssel vettem fel, mi 300 frt többkiadást idéz elő. 2. A vasúti és hajózási felügyeletre hivatott személyzetet, illetményeinek változatlanul való meghagyása mellett egyesitettem. 3. A szám- és pénztári szolgálat fejezetében a központi számvevőségnél a személyi és lakbérpótlékokat 1.000 frttal leszállítottam, ellenben egy számtanácsos részére 1.300 frt évi fizetés helyett 1.500 frtot, és egy számtiszt részére 600 frt évi fizetés helyett 800 frtot vettem fel; a posta- és távirda-számvevőség létszámát pedig változatlanul meghagytam, ugy, hogy végeredményben a szám- és pénztári szolgálatnál 600 frt megtakarítás mutatkozik. 4. A segédhivataloknál egy irodatiszt helyett évi 600 frt fizetéssel, egyet 900 frt fizetései vettem fel, mi 300 frt többkiadást eredményez.