Állami költségvetés - 1890

Belügyministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. BELÜGYMINISTERIUM 1890. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

7 Volt számos eset a múltban, midőn országos érdekek követel­ték egy magas állású közigazgatási tisztviselőnek, kormány- avagy királyi biztosi minőségben való kiküldését s az ily kiküldetések sokkal fontosabbak, semhogy azt oly szakközegekre lehetne bizni, a kik a közigazgatás összes ágazatai felett átnézettel nem birnak, és a kormányzati ügyekbe s belpolitikába beavatva nincsenek. Ily esetekben tehát az államtitkár az egyetlen, kit teljes meg­nyugvással meg lehet bizni. Az államtitkár távolléte alatt pedig a ministerium teendőinek egész súlya a minister vállára nehezedik, s ha a kiküldetés a törvény­hozó testület munkaidejével egybe esik, lehetetlen elérni, hogy a gyakran határidőhöz kötött, és fontos elvi elhatározásokat igénylő érdekek, a kitűzött idö alatt elintézést nyerjenek s elkerülni, hogy a közérdek, esetleg egyik avagy másik fél érdeke ne szenvedjen. Közigazgatásunk kétségtelenül változásokat igényel, s történ­jék ez bármely irányban: annyi bizonyos, hogy a változásokat alapos tanulmányra fektetett munka által kell eszközölni. És okvet­lenül egy államtitkárnak kell vezetni azokat, a kik esetleg az elő­készítéssel megbizatnak. A tapasztalat tehát azt parancsolja, hogy most már az 1867-iki állapot visszaállíttassák, s két államtitkár felett rendelkezzék a bel­ügyi kormány. Ezt föltétlenül követeli a közigazgatás érdeke. Ad b). A számvizsgálói állások szükségessége már évek előtt elismertetett, s azok egyes ministeriumoknál a szükséghez képest rendszeresítve is lettek. A belíigyministerium számvevőségénél is 3 ily állásnak rend­szeresítése már 1886. évben szükségesnek bizonyult, azonban miként az ezen évi költségvetés mellékletét képező indokolásból kitűnik, a kedvezőtlen pénzügyi helyzetre való tekintettel akkoriban egyelőre csakis 2 számvizsgáló engedélyezése lett kérve, még pedig akként, hogy költségkímélés végett egyidejűleg két III. osztályú szám tiszti állás beszüntettessék. így az ezen alapon engedélyezett két szám­vizsgálói állás, a két számtiszti állásnak beszüntetése folytán tulaj­donképen személy szaporításnak nem tekinthető. Számvevőségem teendője jelentékenyen szaporodott 1886. év

Next

/
Thumbnails
Contents