Állami költségvetés - 1890
Igazságügyi ministerium - INDOKOLÁS A MAGYAR KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISTERIUMNAK 1890. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
43 ottani fegyház előirányzatába a most emiitett indokokból már beleolvasztva lettek: a rovatok oknélküli szaporítása helyett czélirányosnak láttam az amugv is együvé tartozó két intézet költségeit együttesen kimutatni. A 4.785 frtnyi költségemelés onnan származik, hogy a váczi orsz. fegyintézetben a letartóztatottak tényleges létszáma állandóan meghaladta a 700-at az eddigi költségvetésekben pedig csak 700 fegyencz, tartási költségeiről volt gondoskodás. Hogy tehát az előirányzott és a valóságos fegyencz-létszám közötti különbözet a hiteltúlhágásokat ne állandósítsa, azért szükséges volt 750 vagyis annyi fegyencz tartási költségeiről gondoskodni, a mennyinél kevesebb az intézetben előreláthatólag ezután sem lesz. b) Bevétel. Az 1889. évre megszavaztatott . . . 48.320 frt. Az 1890. „ előirányoztatik . . . 43.320 „ vagyis kevesebb . 5.000 frttal. Le kellett szállitani a váczi fegyintézet iparüzleti jövedelmének előirányzatát 45.320 frtról 39.320 frtra, mert ezen intézetben nemcsak hogy terjedelmesebb új építkezések nélkül az iparüzlet jövedelmét fokozni már egyátalán nem lehet, de sőt e jövedelem eddig is túlniagosan volt előirányozva, a minek következményét azután az képezte, hogy az előirányzott jövedelmi összegnek az adóhivatalba való beszállithatása végett az iparüzlet tőkéjét képező tetemes anyagkészletek majdnem teljesen feldolgoztattak a nélkül, hogy azok — mint ennek történnie kellett — újakkal pótoltattak volna. Ily eljárás tovább folytatása mellett az iparüzlet előbb-utóbb, de elmaradhatlanul fennakadást szenvedne vagy új forgó tőke engedélyezésére szorulna. Czélirányosabbnak tartottam tehát a jövedelmi előirányzatot nem túlcsigázni, hanem a biztos számítás alapján felállítható valószínűség határai közé visszaszorítani. Ellenben 1.000 frttal magasabban irányoztam elő a tartási költségtéritményekből remélhető jövedelmet, mert az elmúlt évek tényleges eredményei e magasabb előirányzatnak megfelelő jövedelmet teszik valószínűvé. 6*